Sport

Mégsem vonul vissza a kézilabda-legenda, aki meglepő helyen tért vissza

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP

Tavaly novemberben váratlanul bejelentette visszavonulását Jan Pytlick, a dánok legendás kézilabdaedzője. A tréner 2000-ben és 2004-ben olimpiai bajnok lett hazájó női válogatottjával, amellyel 2002-ben Európa-bajnokságot nyert, 1998-ban és 2004-ben Eb-ezüstérmes, 2013-ban pedig vb-bronzérmes lett.

2015 óta klub edzőként dolgozott, előbb az északmacedón Vardarnál (2015-16), majd a dán Odense női (2016-20) és legutóbb a SönderjyskE férficsapatánál.

Ezek után bombameglepetésként hatott a dán Tv2 híre, miszerint az 55 éves szakember elfogadott egy ajánlatot és megkezdte a munkát a szaúdi férfi kézilabda-válogatottnál.

Valójában több hónapon keresztül tárgyaltunk, a szaúdiak bemutatták, milyen terveik vannak a válogatottal, amit igazán izgalmasnak találtam

– nyilatkozta Pytlick, aki egy évre írt alá és jelenleg Törökországban tartózkodik új csapatával. A bemutatkozására nem kell sokat várni, a válogatott ugyanis vasárnaptól az Iszlám Szolidaritási Játékokon lép pályára, amelyet a muszlim országok miniolimpiájának neveznek.

„Tényleg úgy gondoltam, hogy végleg abbahagyom, de aztán eltelt pár hónap, és jött ez az ajánlat. Elsőre ezt is visszautasítottam, azt mondtam, hogy nem érdekel, mert igazából végeztem a kézilabdával. De folyamatosan hívtak, bemutatták a terveiket és egyre inkább bizsergést éreztem a gyomromban, annyira más volt, mint amit megszoktam. Ha bármelyik európai ország keresett volna, nem hiszem, hogy beleegyezem” – tette hozzá.

A dán Tv2 szembesítette azzal, hogy egy olyan országban vállalt munkát, amely több szempontból is megsérti az emberi jogokat, ám Pytlick erről nem kívánt nyilatkozni.

Nem először fordul elő, hogy a szaúdi férfiválogatottat dán edző irányítja, 2009-2011 között Lars Friis-Hansen, majd a következő évben az Odense jelenlegi edzője Ulrik Kirkely dolgozott szövetségi kapitányként.

A csapat a világbajnoki szereplést már kivívta, a jövő januári lengyel- svéd közös rendezésű tornán a B csoportban Franciaországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával csap össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik