Belföld

Jobbik: Jakab Péter leváltása előtt 103 millió forint értékben kötött szerződéseket a frakcióvezetés tudta nélkül

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert, a Jobbik volt elnökét, miután a Magyar Nemzet azt írta, frakcióvezetőként 80 millió forint kifizetéséről írt alá szerződéseket, pár nappal azelőtt, hogy leváltották volna a posztjáról. A Jobbik Sajtóosztálya szerint viszont „ez az összeg számszerűleg csak részben és nagyságrendileg helyes” – ezt a Telex kérdésére közölték.

A párt állítása szerint Jakab két körben írt alá szerződéseket a frakcióvezetés tudta és beleegyezése nélkül, miközben a Jobbik belső szabályzata szerint egyeztetnie kellett volna a frakció vezetésével a szerződésekről, nem dönthetett volna azokról egyedül.

A Jobbik tájékoztatása szerint Jakab Péter először mintegy 103 millió forint értékben kötött szerződéseket. A Telex cikke szerint négy évre bízott meg alkalmazottakat, akik a párt szerint Jakabhoz, de leginkább az asszisztenséhez, Molnár Enikőhöz kötődnek. A frakció tagjai csak azután szereztek tudomást minderről, hogy a hivatal már befogadta a szerződéseket és utólag már nem tudták megakadályozni ezek aláírását. Viszont visszavonták azt a képviselőknek járó pénzügyi keretet, amelyről korábban lemondtak a frakció javára, és amelyből a frakció mellett dolgozók bérét fizették volna. Így amikor Jakab pár nappal később újabb szerződéseket akart leadni az Országgyűlés Hivatalának nagyjából 83 millió forint értékben, kiderült, hogy nincs mögöttük fedezet.

Jakab a 83 milliós szerződésekről a Telexnek azt mondta:

Egy munkavállalónak szerettem volna frakcióvezetőként, vagyis munkáltatóként a már létező munkaszerződését meghosszabbítani, négy munkavállalót pedig szerettem volna felvenni a frakcióhoz dolgozni nagyságrendileg 300 ezer forintos fizetéssel. A Jobbik a dolgozók felvétele helyett a dolgozók elbocsátását választotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik