Belföld

Hollik István: Küzdeni kell azért, hogy október 1. után is maradjon a 480 forintos üzemanyag

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt az üzemanyagár-stop módosításáról.

A szombati, rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy elfogadja a Mol javaslatát, melynek értelmében a 480 forintos árstopot kizárólag a magánszemély által üzemben tartott járművekre, a taxikra és a mezőgazdasági gépekre tartják fent.

Hollik István az MTI beszámolója szerint az EU-s szankciós fegyver fordítva sült el, ugyanis „nem annak ártott, akit szankcionálni akartak, tehát Oroszországnak, hanem annak, aki szankcionálni akart, tehát Európának”.

Európa rendkívül nehéz helyzetben van, és egyértelműen látszik, hogy nem igazak azok a brüsszeli ígéretek, amelyek szerint a szankció nem fogja érinteni az európai lakosokat, illetve az Európában működő vállalkozásokat. Komolyan érinti, és most már az emberek mindennapjait is érinti

– szögezte le Hollik.

A kommunikációs igazgató szerint a baloldal az élelmiszerár- és a benzinárstopot a mai napig támadja, ha ők kormányoznának, ezek a segítségek nem állnának a magyar családok rendelkezésére, ahogy a rezsicsökkentés sem.

Hollik kifejtette, hogy az üzemanyagárstop október 1-jéig áll fenn, ezen a kormány nem változtatott.

Ha szükséges, és a magyar gazdaság lehetővé teszi, akkor küzdeni kell azért, hogy ez az eszköz október 1-je után is rendelkezésre álljon

– fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy csak a benzinárstop egy átlagos, autóval rendelkező család esetében havi 21 ezer forint megtakarítást jelent, a rezsicsökkentés pedig csaknem 190 ezer forint havi megtakarítás egy átlagos fogyasztású családnál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik