Belföld

Hegedüs Zsuzsa: A kétharmad volt tragédia, négy év után minden kormányt el kell küldeni

Július 31-ig még főtanácsadója Orbán Viktornak, de onnantól kezdve már nem lesz az, mondta el Hegedüs Zsuzsa az Atv Egyenes Beszéd című műsorában.

Mindenütt el is mondta, és emlékszem, hogy Timmermansnak még írtam is emiatt, hogy 2010-ben az én javaslatomra egyetlen európai ország volt, ahol az én javaslatomra nem szabálysértésnek tekintik, hanem bűncselekménynek. Ez Orbán Viktornak köszönhető.

– mondta Hegedüs arra, hogy a miniszterelnök a válaszlevelében azt írta neki, hogy húsz éve ismerik egymást, és nem gondolhatja, hogy ő antiszemita volna.

Lehet, hogy ez onnan indult ki, hogy az átlagkereset 250 ezer forint, hát hogy lehet ebből megélni.

– mondta Hegedüs arra, hogy miért beszélhetett Orbán Viktor fajok keveredéséről Tusványoson. Később megerősítette, hogy arra gondolt, hogy Magyarország már most nem kap pénzeket az Európai Uniótól, és erről szeretnék elterelni a figyelmet.

Én mindenkivel üvöltözök, és nem ez az első robbantásom, erre talán emlékezhet.

– mondta Hegedüs arra, hogy miért engedhette meg magának, hogy saját bevallása szerint üvöltözhessen Orbán Viktorral.

Négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert elszáll az agyuk.

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte a kétharmad tragédia volt, mert azonnal elkezdték bebetonozni a hatalmukat. Szerinte 2014-ig nem volt probléma.

Azt is elmondta, hogy szerinte az ő felzárkóztatási projektje kész van, a tollat már letette, de kellene még hat hónap, hogy ezt a helyi polgármestereknek elmagyarázhassa. Korábban azért nem akart felállni, mert ezt a programot végig akarta vinni.

Szerinte ő nem írta soha azt, hogy Orbán Viktor személyesen rasszista lenne. Valamennyire fel is mentette Orbánt, mert szerinte ritkaság, hogy egy miniszterelnök kiáll és korrigálja magát, ahogy azt Orbán Viktor Bécsben tette. Ennek ellenére továbbra is menni tervez.

Hegedüs arról is beszélt, hogy az ő boldogsága az volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiállt mellette, mert ez volt az ő környezete, mielőtt Franciaországba költözött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik