Belföld

Nem büntetik a szökésért Farkast

Hivatalosan nem követett el bűncselekményt Farkas Péter azzal, hogy 2008-ban kisétált a saját tárgyalásáról, ám a másodfokú ítélet szigorításába valószínűleg ez is belejátszott. A jogász szerint 2010 első negyedévében hozhatják haza a kábítószer-termesztésért hét évre ítélt olimpikont, akinek azonnal meg kell kezdenie büntetése letöltését.

Nem követett el hivatalosan bűncselekményt a szökéssel Farkas Péter, ám az, hogy az ítélethirdetés alatt külföldre távozott, valószínűleg szerepet játszott az ítélet súlyosbításában. Mint Kolláth György jogász az fn.hu-nak elmondta, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és az egykori olimpiai bajnok birkózó még az elsőfokú ítélet szünetében hagyta el a bíróság épületét.

„Mivel akkor nem volt letartóztatva, így nem fogolyszökésről volt szó” – hangsúlyozta Kolláth György, hozzátéve, hogy tette magyarázható azzal, hogy jóhiszeműen, ártatlansága tudatában kisétált a tárgyalóteremből.

Nem követett el bűncselekményt a szökéssel

A jogász szerint nem követett el tehát bűncselekményt azzal, hogy meglépett a tárgyalásról. Elfogatóparancsot pedig azért adtak ki ellene, mert büntetőeljárás hatálya alatt állt. Ám távollétében a védelemnek önállóan joga volt fellebbezni. Másodfokon viszont az első fokon kiszabott öt évet hét évre szigorították. Kolláth György szerint valószínűleg sokat nyomott a latban – mint fogalmazott – Farkas Péter „beszédes távolléte”. Az ügyész súlyosbítást kért, amelyet a bíróság elfogadott. „A távollét nyilván nem vált a vádlott javára” – jegyezte meg a jogász.

Farkas Péter ügyében most a nemzetközi bűnügyi jogsegély lépései következnek. Ez azt jelenti, hogy a magyar Külügyminisztériumnak 40 napja van, hogy megkeresse az illetékes andorrai hatóságokat, és tényekkel igazolva kérje az egykori olimpikon kiadatását Magyarországnak.

Az fn.hu az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM) megtudta, hogy a magyar hatóságoknak a bírósági ítélettől a kiadatási kérelemig terjedően körülbelül 200 oldalnyi iratot le kell fordítani spanyolra, így nem valószínű, hogy a dokumentumokat még a héten el tudják küldeni Andorrába.

Az andorrai bíróság dönt arról, hogy korrekt-e a magyar kérelem, ám Kolláth György szerint egy elmarasztaló ítéletnek elég nagy súlya van ahhoz, hogy a kérést teljesítsék. A jogász szerint azonban körülbelül egy hónap, míg a hivatalos eljárás lezajlik, azaz Farkas Pétert valószínűleg csak 2010 első negyedévében szállítják haza, ahol meg kell kezdenie a büntetése letöltését.

Francia kapcsolat

Farkas Pétert, az 1992-es barcelonai olimpia aranyérmes birkózóját december 26-án este fogták el a helyi hatóságok Andorrában. Még 2004 októberében a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának nyomozói vették őrizetbe, miután kiderült: öccsével, Farkas Károllyal és egy segítőjükkel nagy mennyiségű drogot termesztettek egy XVII. kerületi családi házban. Farkas Péter 2008 novembere óta volt szökésben: az ellene marihuánatermesztésért indított bírósági per ítélethirdetésekor nem tért vissza a tárgyalóterembe. Távollétében 2009 decemberében hét év szabadságvesztésre ítélték.

Az andorrai rendőrség egy Magyarországról e-mailben továbbított elfogatóparancs alapján fogta el Farkas Pétert egy helyi hotelben.

A magyar nyomozók – mint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta – egy-másfél hónapja tudták meg, hogy Farkas Spanyolországban, Valencia környékén él. Amikor a rendőrség értesült, hogy Farkas Andorrában tölti az ünnepeket, a BRFK a francia rendőrség segítségét kérte. Mint a budapesti rendőr-főkapitányságnál lapunknak megerősítették, az „Ophélie-ügyben” kialakult jó kapcsolat a magyar és francia rendőrség között hatékony volt Farkas Péter elfogásánál is.

Az élettársát követték a rendőrök?

A BRFK fejvadászai e-mailben elküldték Farkas Péter nemzetközi körözését és az elfogásához szükséges egyéb iratokat, valamint annak a hotelnek a címét, ahol adataik szerint a karácsonyt tölti majd élettársával. December 26-án éjszaka, kevéssel éjfél előtt az andorrai rendőrség megbilincselte és a helyi börtönbe szállította Farkast. Erről e-mailben értesítették a magyar nyomozókat.

Sem a BRFK, sem a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem kívánt részleteket elárulni arról, hogyan jutottak Farkas nyomára. A Népszabadság ugyanakkor úgy tudja, hogy az interneten Farkas többekkel is kapcsolatot tartott Magyarországról, köztük élettársával, akivel az ünnepek alatt Bécsben találkozott volna. A határ közelsége miatt azonban Farkas állítólag meggondolta magát, ezért került sor a találkozóra Andorrában. Számos jel utal arra, hogy a magyar rendőrséget – a Pest megyei nyomozók információja mellett – Farkas élettársának internetes nyomai vezették el ahhoz az andorrai szállodához, ahol végül a birkózót elfogták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik