Kultúra

Meghalt Lukácsházi Győző, a Bonbon matiné atyja

Életének 69. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.

Lukácsházi Győző 1953. szeptember 6-án született. Tubaművészként, rádiósként a Klasszik Rádió egyik alapítójaként és a Bonbon matiné megálmodójaként volt ismert – írja nekrológjában a Papageno.

Dunaújvárosban a Kodály Zoltán által rendszeresen látogatott Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskolába járt. Előbb csellózni tanult, de a Zeneakadémiára már a tubával került, ahol 1979-ben szerezte tuba-kamaraművész és tanári diplomáját.

Játszott a Magyar Állami Operaház zenekarában, tagja volt a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának. 1983-tól a Budapest Ragtime Band vezetője lett, majd a Magyar Rádió szerkesztőjeként dolgozott, ahol később a Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőséget vezette.

Rádiós szerkesztő, műsorvezetői munkái (Verkli, Világzene Magazin, Muzsikáló Reggel, Tóbiás matiné, Partitúra) mellett fő munkájának a Bonbon matinék szerkesztését, műsorvezetését tartotta. Az elmúlt évtizedekben több ezer gyermeket vezetett be a koncerttermek világába a legrangosabb zenei produkciókon keresztül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik