Belföld

Kilenc év után felébredt a kómából egy magyar nő

Kilenc év éberkóma után úgynevezett minimális tudatállapotba került a kétgyermekes nő, akit korábban a volt férje gyerektartásért be is perelt, írja a Blikk. A nő édesanyja a lapnak elmondta:

Már három szakember is megerősítette, hogy nincsen kómában. Ez egy borzasztóan hosszú folyamat volt, nem egyik pillanatról a másikra történt. Kilenc év szenvedés után jött az áttörés.

A nőt egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium támadta meg, ami miatt éberkómába került. Azóta nem tudott beszélni, csak mozdulatlanul feküdt, jelenleg viszont már kérésre néhány dolgot képes megcsinálni.

Amikor mondom neki, hogy ha ért, jártassa a száját, így is tesz. Ha azt kérem, csukja be, megteszi. A minap például buliztunk, bolondozva „csárdást jártunk az ágyban”. Ki is tudjuk már ültetni, de torna közben elkezdte mozgatni a lábát is egyedül. Apró változások, de rengeteget jelentenek

– mondta édesanyja.

A Barcson élő nő 100 millió forintos kártérítésért harcol a kórházzal szemben, a következő ülés egy hónap múlva várható. Mióta kómába került, nem láthatta a gyermekeit, a gyerekek édesapja ugyanis magához vette őket, de a közelmúltban a már nagykorú lánya nyolc év után felkereste.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik