Gazdaság

Messze még az IMF-megállapodás

varga mihály (varga mihály)
varga mihály (varga mihály)

A 2013-as költségvetés elfogadása, ennek értékelése után folytatódhatnak a tárgyalások az IMF/EU-megállapodásról - mondta Varga Mihály egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Napi Gazdaságnak.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Varga Mihály beszélt arról, hogy a korábbiakhoz képest kisebb az esély a siker elérésére, mivel nagyon megmerevedtek az álláspontok. A kormánynak nemcsak gazdasági, hanem politikai és társadalompolitikai szempontokat is mérlegelnie kell, míg az IMF elsősorban a gazdaságpolitikai döntésekre koncentrál. A Valutaalap legfontosabb szempontja a növekedés, kevésbé figyeli a számokat, nem ragaszkodik ortodox módon például a 3 százalékos GDP arányos hiányhoz.

Arra a kérdésre, hogy a megállapodás mennyire sürgető, a miniszter azt felelte: a nemzetközi pénzpiacok likviditásbősége egyelőre elegendő ahhoz, hogy a magyar állam finanszírozza magát.

Varga Mihály úgy látja, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetésében tavasszal várható változás pozitívan hat a monetáris politikára, mert megnyílik a lehetőség arra, hogy a monetáris és a fiskális politika összecsiszolódjon, egymással összhangban legyen. Leszögezte: a jegybank mindig független volt, és ezt senki sem akarja sem korlátozni, sem csorbítani.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben lesz-e belőle MNB-elnök vagy pénzügyminiszter, Varga Mihály azt felelte: nem kapott ilyen felkéréseket, de a jegybankelnökséget felkérés esetén sem vállalná. “Úgy érzem, vannak még fontosabb ügyek a parlamentben” – fogalmazott a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik