Gazdaság

Lehetett volna kisebb is az infláció

Adóváltozások nélkül lehetett volna 3 százalék is a pénzromlás. Így viszont 5,7 százalék körül lesz.

A Kopint-Tárki erre az évre 1,3 százalékos GDP-csökkenést vár, jövőre pedig a stagnálás a legvalószínűbb, lefelé mutató kockázatokkal – hangzott el a kutatóintézet idei negyedik konjunktúrajelentésének csütörtöki budapesti bemutatóján.

A Kopint-Tárki előző, októberi előrejelzésében a GDP idei 1,2 százalékos visszaesésével számolt, míg jövőre 0,5 százalékos növekedéssel. Az idei infláció 5,7 százalékos lesz az intézet várakozása szerint, míg korábban 5,8 százalékot jeleztek. A változatlan adótartalmú árindex az év végére 3 százalék körül alakul, tehát ha nem lettek volna az idei adóváltoztatások, akkor el lehetett volna érni a 3 százalékos inflációs célt – hívta fel a figyelmet Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.

Az inflációs előrejelzés 2013-ra az intézet modellje szerint 4,8-5 százalék lett volna, a kormány azonban 5,2 százalékkal számol – mondta el a kutató. Úgy fogalmazott: azt nem tudják, hogy pontosan mi áll a számítás mögött, de elfogadják a kormányzati előrejelzést.

A 2010-ben még 10 százalék feletti volumennövekedést produkáló ipari termelés ebben az évben 0,8-1 százalékkal visszaesik, jövőre pedig kisebb fordulatot, 1 százalék körüli növekedést prognosztizál az intézet. A beruházásoknál idén és jövőre is 5 százalékos csökkenést vár a Kopint-Tárki.

A jelentés szerint elsősorban az adójóváírás végleges kivezetésének, illetve a költségvetési szektor gyenge bérdinamikájának eredményeképpen a nettó reálkeresetek 3,5-3,6 százalékkal csökkennek az idén, és a háztartások összesített reáljövedelmének 2,5-3 százalékos esése valószínűsíthető. Így a háztartások fogyasztása 2 százalékot meghaladó mértékben zsugorodik.

Az intézet várakozása szerint a reálkeresetek jövőre 0,3 százalék körül fognak csökkenni, de a magasabb keresetűek nagyobb részét kedvezően érinti majd a félszuperbruttó teljes kivezetése. Jövőre a fogyasztásnak a jövedelemnél nagyobb mértékű, 0,8 százalék körüli esésével számol a Kopint-Tárki.

Az export továbbra is gyorsabban nő, mint az import, de az előrejelzés szerint a növekedési ütem közötti különbség kisebb csökkenése valószínűsíthető. A külkereskedelmi többlet számottevő mérséklődésére nem számít a kutatóintézet, de Palócz Éva felhívta a figyelmet a külkereskedelmi cserearány romlására is.

A jelentés szerint a jövő évi költségvetést a júniusban benyújtott javaslathoz képest számottevően módosította az Országgyűlés. A 800 milliárd forintos kiigazítást célzó lépések között a Kopint-Tárki szerint olyanok is vannak, amelyek sikere erősen kétséges, példaként az adóbeszedés hatékonyságának fokozását vagy a gazdaság kifehérítéséből származó pluszbevételeket említik. Ugyanakkor bizonyos tételek – például a tranzakciós illeték vagy a közművezeték-adó – biztosan befolynak, ami a kutatóintézet szerint elméletileg lehetővé teszi a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik