A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2009 májusában indított eljárást az Agrana Magyarország Értékesítési Kft., az Eastern Sugar Cukoripari Zrt. valamint a Mátra Cukor Mátravidéki Cukorgyárak Zrt. ellen. 2010 áprilisában az eljárásba bevonta a Magyar Cukorgyártó és Forgalmazó Zrt.-t, valamint az Eurosugar S.A.S.-t is, mert azt valószínűsítette, hogy a cégek 2003 és 2009 között rendszeres tárgyalásokat folytattak piaci magatartásuk összehangolása érdekében. A feltételezések szerint a tárgyalások és a megállapodások kiterjedtek a cukor árának megállapítására, a vállalkozások ipari és kiskereskedelmi vevőinek egymás közti felosztására, illetve a cégek által értékesített mennyiségekkel kapcsolatos információk megosztására.
Pénteki közleménye szerint a GVH a beszerzett bizonyítékok alapján úgy ítélte meg: nincs kellően alátámasztva a kartellgyanú, az eljárás további folytatásától sem várható eredmény, ezért azt bizonyítottság hiányában megszüntette.
A GVH emlékezetett arra is, hogy a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvény november végi módosítása jelentősen szűkítette az agrár kartell szankcionálásának lehetőségeit. A jogszabály értelmezésével kapcsolatos bizonytalanságok is azt indokolják, hogy a hatóság az eljárás folytatására ne fordítson további erőforrásokat, tekintettel arra, hogy azok hatékony és célszerű felhasználása közérdek – olvasható a GVH közleményében.