Kultúra

Már két magyar filmes is bojkottálja a Moszkvai Filmfesztivált az ukrajnai háború miatt

Riot Pictures
Riot Pictures

Két fiatal magyar filmes is nemet mondott a Moszkvai Filmfesztivál meghívására az ukrajnai agresszióra hivatkozva. Laky Dóra A biciklidet itt hagytad és Erkel Bálint Lázadás című filmje így hiába kapott meghívást, a rendezők nem engedik levetíteni filmjüket, írja a HVG.

Laky Dóra döntése kapcsán elmondta: a meghívás normál esetben nagy dolog lenne még versenyen kívül is, hiszen jelentős fesztiválról van szó, de Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt nem tartja lehetségesnek a szereplést a fesztiválon.

Laky filmje, A biciklidet itt hagytad egy tizennyolc perces rövidfilm, amely már több fesztiválon szerepelt sikeresen: Piti Emőke a legjobb színésznő díját hozta el egy Los Angeles-i fesztiválról, ugyanott a rendezőt is díjazták, Márton Balázs Velencében kapott egy legjobb operatőri díjat. A filmet hazánkban a szeptemberi BUSHO fesztiválon lehet majd látni.

Laky döntése egy nappal követte Erkel Bálintét, aki a Facebookon írta meg, hogy Lázadás című filmjét sem engedi szerepelni a fesztiválon, mivel, mint írja,

Oroszország egy barbár háborút indított Ukrajna ellen, terrorista támadásokat vezényelve a civil lakosság ellen; egy háborút, melyet számos formában támogatott Magyarország aktuális kormánya, és nagy valószínűséggel a Moszkvai Filmfesztivál Putyinnal szimpatizáló elnöke is. A filmünk arról beszél, hogy ki kell tartanunk az elnyomással szemben akkor is, ha az utolsó megmaradt eszközünk a méltóságunk megőrzése és kínzóink arcon röhögése. A fenti okok miatt úgy döntöttem, hogy visszavonom a Lázadás vetítési jogait a 44. Moszkvai Filmfesztiváltól. Szabadságot Ukrajnának, szabadságot Magyarországnak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik