A nyolcvanegy éves brit színésznő, a Scorsese-klasszikus Az ártatlanság kora miatt BAFTA-díjjal is elismert, a legtöbbek számára azonban mégis a Harry Potter-filmek Bimba professzoraként ismert Miriam Margoyles egy ausztrál podcastban arról mesélt, hogy egyáltalán nem szeretett Arnold Schwarzeneggerrel dolgozni, erre pedig több nyomós oka is volt – írta meg a Variety.
A két színész az Ítéletnap (End of Days, 1999) című, a New Yorkba érkező Sátánról, illetve az őt megfékezni akaró elitosztagról szóló horrorban játszott együtt: a később Kalifornia állam kormányzójává vált egykori Terminátor az osztag exrendőr vezetőjét, Margoyles pedig egy, a film során meggyilkolt mellékszereplőt játszott, így csak néhány forgatási napon dolgozhattak együtt – ez is elég volt azonban ahhoz, hogy a helyzet iszonyú kellemetlenné váljon.
A színésznő arról beszélt, hogy Schwarzenegger
Egy kicsit túlságosan is el van telve magával, és egyáltalán nem érdekel. Republikánus is, azt pedig nem szeretem.
– mondta a felvételen Margoyles, aki hozzátette:
Elég durva volt. Az arcomba fingott. Persze én is szellentek, de mégsem púzok más képébe. A Sátán húgát játszottam, ő pedig épp megölt, úgyhogy olyan helyzetben volt, hogy nem tudtam elmenekülni, és a földön feküdtem.
A rettentő kínos történet felbukkanására Schwarzenegger egyelőre nem reagált.