Szórakozás

Tóth Gabi a bébiszitter-keresésről: Nem tudok vagyonokat fizetni pár óra segítségért

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Elmondása szerint volt, aki hatszázezer forintos fizetést várt volna tőle.

Tóth Gabi a minap a család.hu-n vezetett blogján írt arról, hogy a pandémia után most végre bőven akad munkája neki és a férjének, Krausz Gábornak is, és bár a nagyszülőkre mindig számíthatnak, szeretnének találni egy bébiszittert, aki időnként vigyáz a kislányukra. Kezdetben elképzelte, hogy egy Mary Poppins típusú nő sétál majd be a házukba nagy mosollyal az arcán, aki rögtön oda-vissza lesz Hannarózáért, és onnantól elválaszthatatlanok lesznek. Hamar rá kellett viszont jönnie, hogy nem lesz könnyű segítséget találnia. Mint írja, ilyen és ehhez hasonló mondatokat kapott:

  • „Előre egy hónapra tudnom kell, hogy mikor kell jönnöm. Amennyiben ahhoz képest változik, akkor is kérem a pénzt a lefoglalt időintervallumra.”
  • „Nem cserélek pelenkát.”
  • „Ha én itt vagyok, nem lehet itt szülő, mert akkor nyafog a gyerek.”
  • „Nem főzök, és nem vagyok takarító.”

sorolta az énekesnő, majd hangsúlyozta, hogy szó sem volt főzésről vagy takarításról, a bébiszittertől csupán azt kérné, vigyázzon Hannarózára, hogy ő és a férje tudjanak dolgozni.

Beszámolója szerint hosszú hetek óta keres már, de egyelőre nem talált rá a megfelelő munkaerőre. Szerinte sokan azt is elfelejtik, hogy a magyar zenészeknek nem akkora a büdzséje, mint a világsztároknak.

Sokan azt gondolják, hogy a magyar előadók is az amerikai sztárok színvonalán élnek. Hát nagyon nem. A többiek nevében nem tudok beszélni, nekünk nem is célunk. Engem tényleg nem a luxus tesz boldoggá. Imádom a hétvégi piacozásokat, a falusi csendes életet. Nem hordok luxuscipőket és megfizethetetlen táskákat sem használok. Hétköznapi életet élünk, csak más időbeosztásban. Szóval a lényeg, hogy nem tudok kifizetni vagyonokat pár óra segítségért

– magyarázta az énekesnő, aki példaként felhozta, hogy egy bébiszitter hatszázezer forintos fizetést várt volna tőle.

Tóth Gabi hangsúlyozta, hogy bár épp neki és a férjének is van elég munkája, nem tudhatja, mit hoz a jövő, éppen ezért most spórol. Mint mondja, odafigyel arra, mire költ, mert a vágya még mindig az, hogy házat vehessen a Dunakanyarban, és a lányának is szeretne mindent megadni az észszerűség határain belül, amire csak szüksége lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik