Élet-Stílus

Elon Musk apja elárulta: két gyereke is van a mostohalányától

Cyrus McCrimmon / Denver Post via Getty Images
Cyrus McCrimmon / Denver Post via Getty Images
„Az egyetlen dolog, amiért a Földön vagyunk, az a szaporodás. Ha lehetne még egy gyerekem, akkor vállalnám” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a 76 éves Errol Musk a napokban.

Nemcsak a Tesla-vezér Elon Musk magánélete mondható furcsának, hanem az édesapjáé is. Pár éve mi is beszámoltunk róla, hogy a 76 éves Errol Musk gyereket nemzett a nála 41 évvel fiatalabb mostohalányával, Jana Bezuidenhouttal. Az idősebb Musk pedig a héten azt is elárulta a Sunnak, hogy a mostanra ötéves Elliot Rush mellett időközben lett még egy közös gyerekük.

Bezuidenhout 4 éves volt, amikor édesanyja, Heide összeházasodott a Muskkal, és mint ahogy a lányának, neki is két közös gyereke született tőle. Errol Musknak egyébként ekkor már három gyereke is volt előző házasságából Maya Muskkal: Elon, Kimbal és Tosca.

A brit bulvárlapnak nyilatkozó idősebb Musk azt mondta: „nem volt betervezve” mostohalányával a második közös gyerek, majd hozzátette, hogy akkor fogant meg a legfiatalabb utódja, amikor az első gyerekük születése után nagyjából 18 hónapig együtt éltek Bezuidenhouttal, és bár „nagyon szeretik egymást”, azóta különköltöztek.

Az egyetlen dolog, amiért a Földön vagyunk, az a szaporodás. Ha lehetne még egy gyerekem, akkor vállalnám. Nem látok rá okot, hogy ne így cselekedjek. Ha ilyeneket gondoltam volna, akkor Elon vagy Kimbal nem létezne

– fogalmazott a férfi, akinek a fiát  a rengeteg pénze mellett az „önvezetői” autói és az űrutazási hóbortja miatt ismeri az egész világ.

Az idősebb Musk azt is elmesélte, hogy a többiek gyerekét „sokkolta”, amikor tudomást szereztek a mostohalányával való kapcsolatáról:

„Nekik a testvérük volt. Még mindig kicsit hátborzongatónak érzik a dolgot, mert ő a húguk. A féltestvérük” – így nem csoda, hogy például Elonnal sincs beszélő viszonyban.

Az alma nem esik messze a fájától – gondolhatnánk azután, hogy a világ leggazdagabb emberéről nemrég kiderült: ikrei születtek egy házasságon kívüli kapcsolatból az egyik cége egyik felsővezetőjével, vagyis ahogy édesapjának, úgy neki is három különböző nőtől vannak gyerekei.

Mondjuk, ha a gyerekek számát nézzük, akkor nemcsak a vagyonával vert rá az 51 éves Elon Musk a faterjára, hanem a gyerekei számával is: míg az idősebb Musknak összesen 7 utódja van, a fiatalabbnak 9.

Elon Musknak titokban ikrei születtek a Neuralink egyik felsővezetőjétől tavaly
Így már legalább 9 gyereke van a világ leggazdagabb emberének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik