Orfűn azonnali vízkorlátozást vezettek be a folyamatos ellátás érdekében, nemcsak a szárazság miatt, hanem azért is, mert most zajlik a hálózat rekonstrukciója a településen, így kevesebb a víz a tározóban, derül ki az ATV Híradó riportjából.
Orfű polgármestere, Füziné Kajdy Zita az esettel kapcsolatban elmondta:
Optimális esetben, amikor minden flottul működik, akkor tudják ellátni a nyári vendégsereget. Téli időszakban ugye egyszerűbb az élet, akkor sokkal kevesebb a vízfelhasználás. Ilyenkor azonban mindenre szükségünk lenne.
A faluban így mostantól tilos ivóvízzel autót mosni, medencét tölteni, vagy kertet locsolni. A polgármester szerint nagyon szűk határidőt kaptak a vízhálózat felújítására, ezért voltak kénytelenek a szezonban építkezni. Az új rendszertől pedig azt várják, hogy megszűnnek a korábban gyakran előforduló csőtörések.