Foci

Az UEFA kizárással fenyegeti a szerbeket

Ha a jövőben újabb szurkolói rendbontások történnek, az UEFA kemény szankciót alkalmaz a szerb csapatok ellen.

Ezt Michel Platini, az európai szervezet elnöke közölte Boris Tadic szerb államfővel csütörtöki, belgrádi megbeszélésükön.

“Ha a helyi huligánok folytatják erőszakos és bűnöző magatartásukat, a szerb klubok és a válogatott nem vehet részt az európai versenyeken” – közölte a francia sportvezető.

A találkozót követően kiadott közlemény szerint a köztársasági elnök biztosította Platinit arról, hogy országa “végleg leszámol a huligánokkal”.

Októberben félbeszakadt a genovai olasz-szerb Eb-selejtező, mert a vendégek drukkerei botrányt okoztak, januárban pedig 16 szerb huligánt összesen 240 év börtönbüntetésre ítéltek, miután 2009 szeptemberében, Belgrád belvárosában halálra vertek egy francia futballszurkolót.

Szerbiában régóta súlyos gond a lelátói és az utcai szurkolói erőszak; az elmúlt években halálos áldozatai is voltak a rivális táborok közötti összecsapásoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik