Kultúra

Döglött legyek miatt tüntették el az állatvédők Damien Hirst egyik installációját egy kiállításról

DANIEL LEAL / AFP
DANIEL LEAL / AFP

Az állatvédők tiltakozása miatt vonták vissza a wolsfburgi Kunstmuseum kiállításáról a világhírű brit művész, Damien Hirst egyik installációját. A Braunschwiger Zeitung értesüléseit az ArtNews szemlézte, amely szerint a PETA állatvédő szervezet a művész 1990-ben létrehozott A Hundred of Years című installáció miatt nyújtott be panaszt, majd azt követően a helyi állatorvosi testület hivatalos figyelmeztetést küldött a múzeumnak. A kérdéses mű egy két részre osztott üvegdobozból áll, az egyikben egy nagy kockában legyek kelnek ki, amelyek aztán egy kis lyukon keresztül juthatnak a ketrec másik felére. Ott egy olyan erős fénnyel égő lámpa ég, hogy a legyek elégnek, amikor közel repülnek hozzá. Az eredeti változatban egy véres, levágott tehénfej is volt a lámpa alatt az installáció padlóján. Hirst az élet körforgását kívánta ezzel egy dobozba zárni és megmutatni.

Az állatvédők azonban nem hívei az élet körforgásának ilyen jellegű bemutatásának.

Az állatok meggyilkolása semmilyen szempontból nem művészet, csak az emberi arroganciát mutatja meg, azt, hogy sokakat semmi sem fog megakadályozni saját önző céljuk elérésében, az sem, hogy halott testeken gázoljanak át

– nyilatkozta a német lapnak Peter Höffken, a PETA németországi képviselője. A nyomásgyakorlás hatott, a múzeum máris eltávolította a Power! Light! című kiállításról az installációt a német állatvédelmi törvényre hivatkozva, amely valóban megtiltja, hogy az ember nyomós indok nélkül bántalmazzon és megöljön egy állatot.

Nem tudtuk, hogy a légy is az állatvédelmi történy hatálya alá tartozik

– védekezett Andreas Beitin, a múzeum igazgatója. A legyes installáció azóta nem látható, ám a múzeum adott választási lehetőséget: amennyiben a művész hajlandó műanyag-legyekre cserélni az élőket, ismét kiállítják azt. Egyelőre Hirst képviselői nem reagáltak.

Hirst – aki gyakorlatilag egész karriert épített a különféle halott állatokat is felvonultató installációira – nem véletlenül került az állatvédők kereszttüzébe: 2017-ben kiszámolták, hogy a világ egyik legkelendőbb kortárs művészének alkotómunkájához közel egymillió halott állat köthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik