Foci

Redknapp a City dicsőségét jósolja

Nem kételkedik abban a Tottenham menedzsere, hogy a Manchester City előbb-utóbb trófeákat nyer.

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere szerint a Manchester City nem áll majd meg a költekezésben, és addig fog nagyágyúkat szerezni és igazolni, amíg meg nem nyerni a Bajnokok Ligáját.

Mindezt annak apropóján mondta a londoni menedzser, hogy a két együttes ma este találkozik egymással a bajnokság 36. körében, méghozzá Manchesterben. Nem lesz tét nélküli összecsapás, sőt!

A City 62 ponttal a negyedik és mivel az Arsenalnak 67 pontja van, még akár ők is megelőzhetik Wengeréket. A Tottenham 56 pontos, ami azért veszélyes, mert a Liverpool a Fulham elleni győzelmével 58 pontnál jár, a Spurs így visszaesett az ötödik helyre.

“Nem számít nekik a pénz, az Abu Dhabiból jött ember ugyanúgy el fog ezen a nyáron is 200 millió fontot költeni, mint eddig. Vannak ismerőseim a Cityből, akik azt mondták, már két olyan játékos aláírt hozzájuk, akiknek ha meghalljuk a nevét, hanyatt fogunk esni. Ha így haladnak, meg is nyerik majd a Bajnokok Ligáját” – mondta Harry Redknapp.

A Spursben nem játszhat a mai bajnokin a lábtörést szenvedő Gareth Bale, valamint a szintén sérült Luka Modric. A hétvégi fordulóban a Tottenham 1-1-et játszott a Blackpoollal, a Manchester City 2-1-re kikapott Liverpoolban az Evertontól.

Premier League, 36. forduló:
Manchester City – Tottenham, 20 óra 45 perctől

Ajánlott videó

Olvasói sztorik