Kultúra

Adele szerint brutális reakciók érték az utolsó pillanatban lemondott koncertsorozata miatt

Tolga Akmen / AFP
Tolga Akmen / AFP

Adele egy interjúban elmondta, hogy az év elején Las Vegas-i koncertsorozatának elhalasztására adott „brutális” reakció miatt csak egy csontváznak érezte magát. Januárban az énekesnő 24 órával a premier előtt lemondta a fellépéseket, és közölte a rajongókkal, hogy a show még nincs kész.

Kapcsolódó
Adele sírva jelentette be, hogy elmaradnak a koncertjei
Csapatának fele koronavírusos lett, így nem tudták időben összerakni a showt.

A BBC Radio 4 Desert Island Discs című műsorában Adele most arról beszélt, hogy a három hónapos koncertsorozat elhalasztása letaglózta, de azt mondta, hogy kiáll a döntés mellett. Nemrég közölte a rajongókkal azt is, hogy a koncerteket rövidesen megrendezik.

A  34 éves énekesnő azt mondta:

Határozottan éreztem mindenki csalódottságát, le voltam sújtva, és féltem, hogy cserbenhagyom őket. Azt hittem, hogy össze tudom szedni magam és meg tudom csinálni, de nem sikerült, és kiállok a döntésem mellett. Nem fogok csak azért csinálni egy műsort, mert muszáj, vagy mert különben az emberek csalódni fognak, vagy mert rengeteg pénzt fogunk veszíteni. Úgy vagyok vele, hogy a műsor nem elég jó.

Az énekesnőt számos kritika érte az interneten, miután az utolsó pillanatban egy könnyes Instagram-videóban közölte a hírt, hogy a Caesar’s Palace-ban tartott koncertek elmaradnak.

A november végén bejelentett Weekends With Adele sorozat keretében az énekesnő a tervek szerint január végétől áprilisig minden hétvégén két koncertet adott volna. A halasztás azonban azt jelentette, hogy a most a héten tartott londoni Hyde Parkban tartott koncertjei öt év óta az első igazi, jegyköteles koncertjei voltak.

Arról is mesélt, hogy a testmozgás, amely hozzájárult a fogyásához, segített neki kezelni a szorongásait; és beszélt a párjával, az amerikai sportügynökkel, Rich Paullal és volt férjével, Simon Koneckivel való kapcsolatáról is, akivel egy közös fia, Angelo született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik