Kultúra

A VIP-szektorban tört ki verekedés az Eagles koncertjén

Ethan Miller / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Ethan Miller / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A zenekar épp a Take It Easy című dalt játszotta a balhé idején.

Az Eagles a Hyde Parkban tartott British Summertime fesztiválon lépett fel, és épp a Take It Easy című slágerét játszotta, amelynek valami olyasmi a tanulsága, hogy az életben nem szabad túlzottan ráfeszülni a dolgokra. A mondanivaló láthatóan nem mindenkinek ment át a közönségből, ugyanis videófelvételek tanúsága szerint a dal alatt robbant ki verekedés a nézőtéren. A Metro által közzétett videón az látszik, hogy a biztonságiak két férfit letepernek, de előtte azért ők is kapnak egy-két ütést. Végül a rendbontókat, majd egy zaklatott lelkiállapotban lévő nőt is kivezettek a kordonokkal körbezárt nézőtérről.

A Variety szerint az eset a VIP-szektorban történt, ahova 399 fontba, vagyis csaknem 185 ezer forintba kerül egy belépő. Az Eagles amúgy zavartalanul folytatta koncertjét, és a közönség fennmaradó része sem szentelt túl nagy figyelmet az esetnek. Pedig nem ez az első bunyó az amerikai zenekar történetében, a Metro felidézi, hogy a 80-as években egy színpadon kirobban verekedés miatt oszlottak fel. Azóta viszont láthatóan rendeződtek köztük a dolgok, és együtt turnéznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik