Edina nem tudta elképzelni, mi történik vele és párjával, Zsolttal. Kezdetben az tűnt fel, hogy férje folyamatosan bezárkózik a vécébe. Ezt nem tudta hova tenni. Néha-néha mindenkivel előfordul, hogy többször is el kell mennie a mellékhelyiségbe, de ami sok, az sok.
Az elején csak csendben figyelte férje folyamatos vécére járkálását. Felfázhatott, talán elrontotta a gyomrát. Az is lehet, hogy sok a stressz a munkahelyén, eleinte nem akarta tovább terhelni a kérdéseivel.
Miután hetek óta ment a folyamatos vécére rohangálás, szöget ütött a fejében a gondolat, hogy ennyi ideig csak nincs hasmenése az embernek. Idővel Edina bejárkált a férje után a mosdóba, de sosem maradt semmilyen nyoma a férje tevékenységének. Ha meg a munkahelyi stressz lett volna a ludas, akkor csak kibukott volna a férjéből valamikor, hogy mi a gond.
Ez egész biztosan megcsalás lesz
– vélte Edina. Nem tudott másra gondolni, miután többször kérdőre vonta a férjét a mellékhelyiség-használattal kapcsolatban, de ő csak kitérő válaszokat adott.
Egyre jobban bepöccent a férjére, és már azon gondolkozott, hogyan tudná lebuktatni. Nem akart túl messzire menni, hiszen magánnyomozót fogadni azért túlzás lenne. A férje telefonjára viszont csak-csak rá tudna lesni, ha az éppen nincs Zsolt keze ügyében. Azt gyanította ugyanis, hogy a férje a hosszas félrevonulások alatt vált üzenet a szeretőjével, hogy mikor találkozzanak, meg ki tudja, még miről.
Az is feltűnt ugyanis, hogy férje időnként kicsit később érkezik haza. Még ha fél-egy óráról van is szó, akkor is gyanús. Minden esetben az volt a kifogás, hogy Zsoltnak túlóráznia kellett. A sok mosdóhasználat és a „kimaradások” azonban nem hagyták nyugodni az asszonyt.
Így hát, amíg a férje zuhanyozott, Edina magához vette Zsolt töltőn levő telefonját. Fel tudta oldani, mivel sosem volt közöttük azelőtt komolyabb titkolózás, legfeljebb valami ajándék miatt. Miközben kutakodott a telefonjában, a híváslistában feltűnt neki egy ismeretlen név, amelyet többször is felhívott a párja.
Most már egyáltalán nem értette, mi történik. Azzal a lendülettel berontott a fürdőszobába, és határozott hangon magyarázatot kért.
Zsolt teljesen lefagyott, elzárta a csapot, kilépett a zuhanyból és arra kérte Edinát, üljenek le, valamit mondania kell. Azzal kezdte, hogy nem csinált ő tulajdonképpen semmi rosszat, csak hát szégyellte magát. A sok mosdóba járás az elején teljesen indokolt volt. Néha fájdalmasan indult meg, máskor pedig csak nagyon lassan, szinte csepegtetve – a végtelenségig tartott a pisilés. Sajnos volt olyan is, amikor abszolút semmi sem indult, csak hosszú percekig állt a WC előtt. Végül időpontot kért egy urológusnál, aki prosztatagyulladást diagnosztizált nála. Milyen férfi az, akinek prosztatagondjai vannak?! Zsolt nem tudta, hogyan tálalja a problémát a feleségének. Végül abban reménykedett, hogy nem veszi észre, és inkább semmit sem mondott. Időközben extra vécélátogatásokat iktatott be, hogy az orvos által felírt gyógyszereket beszedje, a kimaradások meg azért voltak, mert emellett kezelésre is kellett járnia.
Edinával forogni kezdett a világ. A legrosszabbra számított, hiszen az a név a telefonban… Hihetetlenül megkönnyebbült, abszurd módon szinte örült a betegségnek. Azért egy prosztatagyulladás nem a világ vége, és időben felismerve, helyesen kezelve minden rendben lesz. El is mondta a férjének, nem érti, miért titkolta el előle a problémát. Ezen együtt is túljuthattak volna, emiatt nem változik meg Zsoltról kialakított képe, számára ő ugyanaz az ember maradt.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.