Belföld

Hét év börtönt kértek Fekete Dávidra 320 milliós sikkasztás és csalás miatt

TV2
TV2

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség Fekete Dávid ellen. A vádirat szerint 21 bűncselekményt követett el a volt megasztáros énekes, aki több mint 320 millióval károsította meg az áldozatait.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy hét év börtönt, hét év közügyektől eltiltást, valamint közel 64 milliós vagyonelkobzást és három év cégvezetéstől való eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha mindent beismer az előkészítő ülésen és lemond a tárgyalás jogáról is. Kérdésünkre elmondta még, hogy a 35 éves férfi nem adott elő érdemi védekezést.

Fekete 2017 nyarától kezdődően járművek adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat a vádhatóság szerint.. Egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – értékesítette.

Ezt követően is folytatta azonban autókkal kapcsolatos tevékenységét, kölcsönöket is vett fel, melyekkel kapcsolatban szintén nem tud elszámolni. Az énekes által okozott legkisebb kárösszeg egymillió forint volt, a legnagyobb pedig 73 millió forint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik