Foci

Búcsúzik az Old Traffordtól a United kapusa

A szezon végén visszavonuló Edwin van der Sar vasárnap utoljára áll a kapuba a Manchester United hazai pályáján.

A 40 esztendős holland válogatottsági rekorder 1990-ben kezdte profi pályafutását az Ajaxban, majd megfordult a Juventus és a Fulham együttesében is, hat éve szerződött Manchesterbe. A Vörös Ördögökkel négy bajnoki címet, egy angol Ligakupát, három angol Szuperkupát (Community Shield) és egy-egy Bajnokok Ligáját, illetve klubvilágbajnokságot nyerő van der Sar pályafutása egyik legnehezebb meccse elé néz: utoljára fut ki az Old Trafford gyepére.

Sir Alex Ferguson, a United menedzsere meg is ajándékozza a hollandot, a Blackpool elleni összecsapáson ugyanis ő viseli majd a csapatkapitányi karszalagot. Nem ígérkezik könnyűnek az utolsó angol bajnoki, az újonc ugyanis a kiesés elkerüléséért küzd majd a friss bajnok otthonában.

„Szomorú pillanat ez. A legjobbat szeretném kihozni ebből a hétvégéből, hogy egész életemben emlékezzek majd rá. Igazából csak két hete fogtam fel, hogy visszavonulok, addig nem törődtem vele, csak az edzésekre és a mérkőzésekre koncentráltam” – mondta Edwin van der Sar a Manchester United saját televíziójának.

Van der Sarra egyébként vár még majd egy másik mérkőzés is, május 28-án a Manchester a Barcelonával csap össze a Wembleyben, a Bajnokok Ligája idei kiírásának döntőjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik