Gazdaság

Elkerülhetetlen az összeomlás

gazdasag(960x640)(1).jpg (gazdaság)
gazdasag(960x640)(1).jpg (gazdaság)

Ne higgyünk a hatalomnak, mert bele van kódolva a hazudozás – fogalmazott Marc Faber közgazdász az alapblognak adott interjúban, melyet a Klubrádió idéz.

A világ egyik legbefolyásosabb, legtekintélyesebb befektető-közgazdásza szerint a nagy piaci és politikai összeomlás elkerülhetetlen, de hogy az mikor fog bekövetkezni, nem tudni. Hamis statisztikákkal és más manipulációkkal operáló kormányok és jegybankok képesek ugyanis a végső időpontot a végletekig tolni.

A szakember az alapblognak adott interjúban azt mondta: Kínát és a többi ázsiai országot vajmi kevéssé érdekli Európa, mivel ezek az országok jóval kevésbé függnek az európai piacoktól, mint az európaiak az ázsiaiaktól. Ezért aztán butaság azzal áltatni az európai közvéleményt, hogy ázsiai segítségben érdemes reménykedni.

A szakember említést tett arról is: Kína gazdasága sokkal erőteljesebben lassul, mint ahogy az a köztudatban él, ugyanakkor befektetői szempontból még mindig Ázsia kínálja a legígéretesebb lehetőségeket. A közgazdász úgy látja, Ázsiában még mindig kevesebb a manipuláció, mint Amerikában vagy Európában, ahol kozmetikázzák az inflációs előrejelzéseket, és hamisak a GDP-növekedési várakozások is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik