Kultúra

Sharon Stone kilenc vetélés után döntött az örökbefogadás mellett

IMAGE PRESS AGENCY / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
IMAGE PRESS AGENCY / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Kilenc vetélése volt Sharon Stone-nak, ezt követően döntött úgy, hogy örökbefogadás által válik édesanyává. Mindezt Stone egy Instagram-kommentben osztotta meg a világgal, amelyet a People magazin egyik posztja alá írt. Az újság címlapján Peta Murgatroyd ausztrál táncosnő szerepelt a férjével, a lapban három vetéléséről mesélt. Stone ehhez a történethez szólt hozzá, kommentjében arról írt, milyen nehéz érzelmi megrázkódtatást jelent elveszíteni egy magzatot.

Nekünk, nőknek nincs fórumunk, ahol megvitathatjuk ennek a veszteségnek a valódi mélységét. Kilenc gyermeket vesztettem el vetélés miatt. Ez nem kis dolog, sem testileg, sem lelkileg, mégis azt éreztetik velünk, hogy egyedül és titokban kell elviselnünk ezt a fájdalmat, sőt még a kudarc érzését is belénk táplálják emiatt, ahelyett, hogy együttérzést kapnánk. Az, hogy a női jólét és egészség a férfiközpontú ideológia gondjaira van bízva egyszerre jelent hanyagságot, tudatlanságot és erőszakos elnyomást

– írta kommentjében a 64 éves színésznő. Stone-nak három fia van, akiket a sikertelen terhességek után fogadott örökbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik