Foci

Dzsudzsák győztes meccsen debütált

Dzsudzsák Balázs első orosz bajnokiján egy órát játszott. Az Anzsi Mahacskala két góllal verte a szibériai Tom Tomszkot.

Dzsudzsák Balázs bemutatkozó orosz bajnokiján csapata, az Anzsi Mahacskala a Tom Tomszkot fogadta, és mindkét félidőben egy-egy gólt lőve le is gyűrte a szibériaiakat a hűvös időben, mély talajon rendezett meccsen.

A dagesztániak stabil, sőt, rafinált csapat benyomását keltették, vigyáztak az eleinte egygólos előnyre, akár időt is húztak, ha kellett, aztán hirtelen ritmust váltottak és nem sokkal a vége előtt eldöntötték a három pont sorsát.

Dzsudzsák Balázs az első félidőben mutatott biztató megmozdulásokat, egy sárga lapot is kiharcolt. A szünet után még negyedórát kapott, utána azonban Gadzsi Gadzsijev vezetőedző lekapta a pályáról a magyar légióst.

A tréner a mérkőzés után dicsérte a csapatát, bár éppen Dzsudzsák csapatrésze felé szólt egy kis kritika is:

“Nehéz győzelem volt, néha kicsúszott a kezünkből a kezdeményezés. A “Tom” legyőzte a Zenitet is, nem adták magukat könnyen. A középpályánk nem mindig állt a helyzet magaslatán”

Az élő, szöveges közvetítést az alábbiakban olvashatják:

93. PERC: Vége a mérkőzésnek, az Anzsi Mahacskala csendes küzdelemben 2-0-ra legyőzte a Tom Tomszkot.

93. PERC: Roberto Carlos komótos cseréje felett szemet hunyt a bíró, még egy Anzsi-lehetőség, aztán a felharsant a hármas sípszó.

88. PERC: Minden Anzsi-meccsen külön figyelem kíséri Roberto Carlost, illetve nagy taps, amikor a veterán brazil balhátvéd leballagott.

CSERE 88.’
Anzsi
Roberto Carlos helyére Kebe Bayé jött be.


82. PERC: Egy tomszki csere a dagesztániaknak adott lendületet, az Anzsi felgyorsult. Végül egy kipattanó labdából Gadzsijev alighanem bebiztosította a hazaiak győzelmét (2-0).

Az Anzsi második gólja:

GÓÓÓL 82.’
Anzsi, Gadzsijev


75. PERC:
A hazaiak továbbra is a stabil, nagyon stabil védelemre alapoznak, megfelelő biztosítás nélkül nem kalandoznak el a szibériaiak kapuja felé, de így is az ellenfélnek akadt helyzete, de elpuskázták.

SÁRGA LAP 66.’
Anzsi, Benoit Angbwa, időhúzásért


63. PERC:
Az Anzsi holland középpályása, Boussoufa próbálta meg benyesni a labdát a hosszú sarokba, a Tomszk kapusa a helyén volt.

61. PERC: Tömeges csere, ami belőle számunkra a legfontosabb, hogy Dzsudzsák Balázs számára véget ért a bemutatkozó meccs, a magyar középpályást Alex Ivanov váltja.

CSERE 61.’
Változtatások mindkét oldalon, Dzsudzsák is lemegy.

 

SZABADRÚGÁS 57. Tomszk’


57. PERC:
Történelmi pillanat, a Tomszk első veszélyesnek látszó támadása, Joao Carlos (nem Roberto, de ő is brazil és hátvéd) megállította Goljisevet.

49. PERC: A macskahalak kicsit aktívabban ficánkolnak a mély talajon, de az látszik, hogy a szünet után is nagyon fognak vigyázni a három pontot jelentő egygólos előnyöcskére.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Elkezdődött a 2. félidő


Az első félidő legfontosabb momentuma, az Anzsi vezető gólja:

45. PERC: Az Anzsi egygólos előnnyel vonult a szünetre. Dzsudzsák első félidejére nem lehet panasz.

42. PERC: Nemcsak idehaza van néha dagonya, a Mahacskala pályáján a gyep kezdi átadni a helyét a sárnak.

33. PERC: Lendületes passzjáték végén Dzsudzsák előtt adódott helyzet.

30. PERC: Az Anzsi megfontoltan, de folytatta az offenzívát a vendégek ellen, az 1-0-ás vezetés létfobtosságú a nehéz körülmények között.

CSERE 22.’
Haritonov helyett Sztarikov az Anzsiban.
GÓÓÓL 17.’
Anzsi
Prudnyikov egyedül ugrott ki, és elgurította a labdát a Tomszk kapusa mellett, Dzsudzsákéknál az előny.
SÁRGA LAP 15.’
Baljakin, Tomszk
Dzsudzsák visszahúzásáért kapta, megvan a magyar légiós első dokumentált cselekedete Mahacskalában.


10. PERC:
Az első dagesztáni helyzetet Agalarov hagyta ki.

5. PERC: Dzsudzsák megnyerte első egy az egy elleni párharcát.

3. PERC: Nehéz talajú a pálya, egy-két helyen inkább ingoványos…

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Elkezdődött a mérkőzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik