Nagyvilág

Beismerte tettét az Amazonasnál eltűnt újságíró és kutató lehetséges gyilkosa

Avener PRADO / Agencia Publica / AFP
Avener PRADO / Agencia Publica / AFP

A brazil rendőrség közleménye szerint egy férfi bevallotta, hogy ő lőtte le az Amazonas környékén eltűnt brit újságírót és egy vele dolgozó kutatót. Az ügyben nyilatkozó nyomozó elmondta, hogy a férfi, Amarildo da Costa de Oliveira elvezette a nyomozókat egy helyre, ahol emberi maradványokat ástak ki.

Az 57 éves Dom Phillips brit újságíró és a 41 éves Bruno Pereira, aki bennszülöttekkel foglalkozó szakértő, még június 5-én tűnt el az Amazonas esőerdejének egy távoli pontján.

Az ügyben két testvért, Amarildo és Oseney da Costa de Oliveirát tartóztatták le. A rendőrség a közlés szerint együttműködik az Interpollal az emberi maradványok azonosítása érdekében.

A nyomozó újságíróknak elmondta, hogy az „első gyanúsított”, azaz Amarildo, részletesen beszámolt az elkövetett bűncselekményről, és megjelölte a holttestek elásásának helyét. Bátyja azonban tagadja, hogy bármi köze lenne az esethez.

A rendőrség közölte azt is, hogy az ügyben további letartóztatásokra számítanak, és a gyilkosságok indítékát még vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik