Foci

Az év legjobb El Clásicójával indult a spanyol fociszezon

A Real Madrid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Barcelonával a Szuperkupa odavágóján.

Vasárnap este a Santiago Bernabéu stadion gyepszőnyegén kezdetét vette a spanyol fociidény is, a két mamutklub a Szuperkupa döntőjének odavágóját játszotta egymással.

José Mourinho a Casillas – Marcelo, Carvalho, Pepe, Ramos – Khedira, Alonso – Cristiano Ronaldo, Özil, Di María – Benzema kezdő tizenegy mellett tette le a voksát, míg Pep Guardiola a Valdés – Adriano, Abidal, Macherano, Alves – Iniesta, Keita, Thiago Alcantara – Villa, Sanchez, Messi összetételű együttest küldte pályára.

Nagyon bekezdett a Real hazai pályán, Karim Benzema előbb lábbal, majd fejjel vette célba Victor Valdés kapuját, előbbi szituációban jócskán mellé lőtt, utóbbinál viszont a spanyol kapus emberfeletti bravúrja kellett, hogy szögletre paskolja a labdát.

A 13. percben aztán a francia támadó főszereplővé lépett elő, egy káprázatos indítást csípett el a jobb szélen, egy az egyben megverte Abidalt, jobb külsővel középre tekert, Mesut Özil pedig megszerezte a vezetést a Real Madridnak (1-0). Nem sokkal később Cristiano Ronaldo kínálta meg a Barca kapuját egy lökettel, Valdés védett újfent.

Özil vezető gólja:

Túl voltunk az első játékrész felén, amikor a fővárosiak leginkább a barcelonai játékosok aprításával kezdtek el foglalkozni, ahelyett, hogy továbbra is nyomás alatt tartották volna az ősi riválist, amely láthatóan nem tudott mit kezdeni ezzel eleinte. A 36. percben aztán David Villa villant, meglódult a baloldalon, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a jobb lábára vette a labdát és valami elképesztően nagy gólt ragasztott Iker Casillas kapujának hosszú felső sarkába – megrajzolni sem lehetett volna pontosabban (1-1).

Többszöri megnézése ajánlott:

Ugyan ha az első negyvenöt percet pontozni kellett volna, abból biztosan Mourinho legénysége került volna ki győztesen, ehhez képest a gránátvörös-kékek várhatták előnyből a második felvonást: Pepe és Khedira szerencsétlenkedett a saját tizenhatosa előtt, az addig nem sok mindent mutató Lionel Messi pedig köszönte szépen a lehetőséget és Casillas hóna alatt a hálóba lőtt (1-2).

Messi köszönte szépen a védelmi hibát:

Fordulás után nem kellett sokat várni a hazai egyenlítésre, egy szöglet után Pepe tartotta meg a labdát majd Xabi Alonso elé tálalt, a spanyol középpályás a védők lábai között/mellett lőtt az alsó sarokba, Valdés semmit sem láthatott a labdából (2-2).

Xabi Alonso a tőle megszokott precizitással talált be:

A Madrid ettől ismét erőre kapott, a 65. percben újra az aprótermetű barcelonai kapus bravúrjára volt szüksége a Guardiola-legénységnek, ezúttal Ronaldo közeli lövését tolta ki oldalra, majd nem sokkal később Benzema fejesét ölelte magához.

A folytatásban is a Real állt közelebb a győztes gól megszerzéséhez, majd a hajrában érve a közönség úgy tűnt joggal reklamált büntetőt: Valdés próbált meg lekapni egy beívelést, de kiejtette a labdát, amiért Ronaldo iramodott volna meg, ám a hálóőr kitette a karját, amin a portugál játékmester átesett. A túloldalon aztán Pedro terült el a tizenhatoson belül Marcelo szerelését követően, így akár el is könyvelhetjük egy 1-1-es döntetlenként a kétes szituációk különmeccsét.

Több gólt már nem láthattunk, így bármennyire is jobb volt összességében a Real Madrid, a Barcelona várhatja kedvezőbb helyzetből a szerda esti visszavágót, 2-2 lett az első mérkőzés vége.

Eredmény – Spanyol Szuperkupa-döntő, 1. mérkőzés
Real Madrid – Barcelona 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Özil (12.), Alonso (54.) illetve Villa (36.), Messi (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik