Sport

Ilyen erősségű WTA-tenisztornát még nem rendeztek Magyarországon

A július 11-17. között sorra kerülő 251 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású Hungarian Grand Prix salakpályás női tenisztornán még sosem állt rajthoz egyszerre ennyi top 50-es teniszezőnő.

Honlapunk érdeklődésére a budapesti verseny szervezői megerősítették, Barbora Krejcíková lehet az első kiemelt. A A 26 éves cseh teniszezőnő alig két hete még a 2. helyen állt a WTA-világranglistán (jelenleg a 14.), párosban és vegyespárosban hétszeres Grand Slam-győztes és tavaly, Tokióban olimpiai bajnoki címet nyert párosban Kateřina Siniakovával az oldalán, míg 2021-ben Roland Garroson nyert egyéniben (lásd nyitóképünkön).

Krejcikován kívül itt lesz az idei Roland Garroson elődöntőbe jutó, ezzel a francia nyílt teniszbajnokság egyik meglepetését okozó olasz Martina Trevisian (28.) is.

Míg a tavalyi tornán csak két, addig egy hónap múlva tíz (!) top 50-es teniszezőnő áll salakra, így míg tavaly 153-as „Cat off”-számnál állt meg, idén 90-et mutat az a világranglista helyezés, amellyel bárki alanyi jogon főtáblás lehet.

Mindez azt jelenti, hogy ilyen erősségű mezőny még sosem gyűlt össze a Hungarian Grand Prix versenyének történetében, ami viszont a legjobb százban szereplő három magyar teniszezőnek okozhat fejtörést.

Egyelőre ugyanis alanyi jogon csak Bondár Anna (62.) főtáblás helye tuti, Udvardy Panna (97.) és Gálfi Dalma (98.) helyzete a következő hetekben dől el.

A többi magyar, Jani Réka (134.), Babos Tímea (263.) és Stollár Fanny (350.) a versenytől kapott szabadkártyával, vagy a selejtezőből indulhatnak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik