Foci

Newcastle-Arsenal: ötlettelen játék, kiállítás és döntetlen

Gól nélküli döntetlent, és egy kiállítást hozott a Newcastle-Arsenal találkozó, a Premier League első fordulójának szombati játéknapján.

Arsene Wenger nem számíthatott Cesc Fabregasra és Samir Nasrira, akiknek kicsit sem mondható biztosra a jövőjük az Arsenalnál. Mint ismert, Nasrit a Manchester City csábítja, Fabregast pedig hétfőn mutathatják be a Barcelonánál.

Ennek tudatában a francia mester a Rosicky, Arshavin, Gervinho, van Persie kvartettre bízta a gólszerzést. Nem is muzsikált rosszul a négyes, ugyanis a vendégek magukhoz ragadva a kezdeményezést teljesen beszorították a Newcastle-t, akik csak kontrákkal tudták kihozni saját térfelükről a játékszert.

Az Arsenal offenzíva ellenére a 18. percig kellett várni az első nagy gólhelyzetre: van Persie pörgetése azonban centikkel szállt el a kapu mellett.

A 30. perc hozta a következő lehetőséget, Rosicky szöglete után Koscielny fejelt az ötösről, Krul kezei között átszállt a labda, azonban a gólvonalon álló Simpson menteni tudott.

A fordulás után mindkét oldalon akadtak helyzetek, igaz elvétve: előbb van Persie szabadrúgása szállt el a felső léc fölött, majd a hazaiaknál Obertan és Gibbs összjátékát követően utóbbi került gólhelyzetbe, lapos erőtlen lövését azonban magabiztosan fogta Szczesny.

Hiába maradt lendületben az Arsenal, továbbra is gondok akadtak a befejezéssel: a 63. percben van Persie, Ramsey, Walcott volt a labda útja, de a csereként beállt 22 éves támadó a kapus kezei közé lőtte a labdát.

A 76. percben kakaskodás tarkította az egyébként szürke mérkőzést: Gervinho legyintette meg Barton arcát egy szóváltás után. Az angol – színészkedve ugyan – elterült a földön, a pofon miatt pedig a játékvezető kiálíltotta a francia csatárt.

A kiállítást érő pofon:

A hátralévő negyed órában a hazaiak megpróbálták begyötörni Szczesny kapujába a labdát, sikertelenül, így pontosztozkodással fejeződött be a Premier League szombati zárómérőzése.

Eredmények – Premier League, 1. forduló
Newcastle-Arsenal 0-0
Newcastle: Krul – Coloccini, Steven Taylor, Ryan Taylor, Simpson – Barton, Cabaye (Lovenkrands 80.), Tiote, Gutierrez – Ameobi (Best 73.), Demba Ba (Obertan, a szünetben).
Arsenal: Szczesny – Sagna, Vermaelen, Koscielny, Gibbs – Song, Rosicky (Frimpong 84.), Ramsey (Djourou 90+3.), Arshavin (Walcott 60.) – Gervinho, Van Persie.

Sárga lap: Coloccini 45+2., Tiote 67., Barton 76., illetve Song 27., Gibbs, 48., Rosicky 52., Szcezsny 76., Vermaelen 90+1.

 

 

Piros lap: Gervinho 76.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik