Belföld

780 millió forint osztalékot fizettek ki Kasza Tibiék egyik cégénél

TV2
TV2
Jó évet zárt a Manker Beauty.

Internetes kiskereskedelemmel foglalkozik a Manker Beauty Kft., amelynek az Opten adatai szerint Kasza Tiboron és feleségén, Darai Andreán kívül még előbbi testvére, Kasza Gábor a tulajdonosai, illetve vezetői. A cég 2021-es beszámolójából kiderül, hogy tavaly közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forint árbevétele volt (tehát egy nap átlagosan bő ötmillió forint bevételt termelt), amiből 783 millió forint maradt az adózás után. A vállalkozásnak 2020-ban nem volt bevétele, az azt megelőző években is csak tíz-, illetve negyvenmillió forint.

A cég vezetése úgy döntött, hogy a 783 millió forintos eredmény szinte egészét,

780 millió forintot osztalékként kifizeti a tagok között a részesedésük arányában.

Nem ez az egyetlen cég található a Kasza-Darai-univerzumban. A Challenge Diet Kft. (amelynek ugyanúgy hárman tulajdonosai, és amelynek neve a Kasza Tibi fogyás előtti és utáni képeivel illusztrált óriásplakátokról lehet ismerős) tavaly 788 millió forintos árbevételt ért el, amiből szerény, másfél milliós adózás utáni eredmény keletkezett. Az összeg eredménytartalékba került.

2006-ban alapították a GoldenEye Kreatív Kft.-t, amelynek tulajdonosai a Kasza testvérek, és amely a 2020-as 82 millió forint árbevétel, illetve 51 milliós profit után tavaly 72 millió forint bevételt hozott, amiből 42 millió adózott eredmény maradt. Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött taggyűlési jegyzőkönyv alapján az eredménytartalék terhére hatvanmilliós osztalékkifizetés mellett döntöttek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik