Az épp negyvenöt évvel ezelőtt, 1977. június 1-jén elhunyt Básti (Berger) Lajos a második világháború utáni magyar színjátszás és filmművészet egyik legnagyobb csillagaként a legmegbecsültebb színészek egyike volt, élete azonban a háború végén azonban csak egy cérnaszálon függött – mesélte lánya, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Básti Juli a Blikknek.
Az ember tragédiája Ádámjaként tizenöt éven át a Nemzeti Színház színpadán álló Básti Lajost zsidósága miatt kétszer is munkaszolgálatra küldték, második alkalommal pedig egy szerencsés szökésnek köszönhetően élt csak túl:
Rettenetes hideg volt és mindenki éhezett a táborban. Azt nem tudom, hogyan sikerült kiszöknie, de azt igen, hogy a szabadulás után a hóba ásta be magát, egyfajta iglut készített és abban bújt el. Éhezett és csontig fagyott, talán túl sem éli, ha nem halad arra egy parasztember szekéren, aki felismerte, és ledobott neki egy üveg rumot. Ez tartotta melegen, míg biztonságba nem ért. Később is bujkálnia kellett, szenesemberként korommal bekent arccal vált felismerhetetlenné, és így próbálta megteremteni a mindennapi betevőre valót
– idézte fel Básti Juli, aki hozzátette:
Édesapám rengeteg traumát és szörnyűséget hurcolt magában. Talán ha tovább él, vagy én nem csak egy húszéves lány vagyok, amikor elmegy, részletesen is kiöntötte volna a szívét, így azonban valószínűleg csak engem akart kímélni.
