Élet-Stílus

Kisebb vagyont költ palackozott vízre, mert a kutyája nem hajlandó mást inni

Henrynek nagy igényei vannak, szereti, ha felviszik a lépcsőn, a kanapén és az ágyban is helyet követel magának.

Egy nő minden hónapban 40 fontot (kb. 18 500 forint) költ palackozott vízre, mivel a kutyája nem hajlandó csapvizet inni.

A Metro azt írja, hogy az Exeterben élő Lizzi Pallister még az év elején fogadta örökbe az öt hónapos francia bulldogot, Henryt, és hamar kiderült számára, hogy a kutyának nagy igényei vannak.

Soha nem találkoztam még Henryhez hasonló kutyával. Neki mindig a figyelem középpontjában kell lennie, olyan, mint egy díva! Nem hajlandó használni a lépcsőt, mindig megvárja, míg karba kapom, a kanapén állandóan helyet követel magának köztünk, és a kutyaágyát sem használja, csakis velünk alszik

– mondta a gazda.

Pallister elmondta, hogy amióta a kutya meglátta, hogy a kétéves lánya palackozott vizet iszik, azóta ő sem fogad el másmilyent. A nő többször is megpróbált csapvizet adni neki, de Henry egy kortyot sem ivott belőle, csak kérdően nézte a gazdáját, amíg meg nem kapta a palackot.

Pallister magát hibáztatja, szerinte a kutyája azután vált „dívává”, hogy látta, mennyire elkényezteti a lányát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik