Nagyvilág

Húsz év után szabadult a börtönből a japán “terror császárnője”

Charly TRIBALLEAU / AFP
Charly TRIBALLEAU / AFP

Letöltötte húszéves börtönbüntetését a japán Vörös Hadsereg nevű szélsőbaloldali terrorszervezet alapítója, Sigenobu Fuszako, aki húsz év után szabadult a börtönből szombaton – írja az MTI.

Sigenobu Fuszako 1969-ben alapította a japán Vörös Hadsereget. A csoport meghirdetett célja az volt, hogy nagy horderejű terrorcselekményekkel “szocialista világforradalmat” idézzen elő.

Az egykor “vörös királynőként”, illetve a “terror császárnőjeként” ismert, 76 éves asszony 2000-ben került börtönbe hazájában, ahová titokban tért vissza, miután harminc évig a Közel-Keleten élt.

Sigenobu fekete autóval hagyta el a tokiói börtönt, lánya kíséretében. Körülbelül harminc híve volt jelen, aki “Szeretjük Fuszakót” feliratú transzparenssel várta, és nagyjából száz újságíró is megjelent.

A nő az újságírók jelenlétében bocsánatot kért tetteiért.

“Fél évszázad telt el, de harcunk – főként a túszejtések – ártatlanoknak okozott szenvedést” – mondta.

A szélsőbaloldali eszméket hirdető nőt 2006-ban húsz év börtönbüntetésre ítélték, mert túszejtő akciót szervezett Franciaország hollandiai nagykövetsége ellen, még 1974-ben. A hágai diplomáciai képviseleten a nagykövetet, valamint tíz további diplomatát tartottak fogva mintegy száz órán keresztül. Az akció azzal ért véget, hogy Franciaország elengedte a japán Vörös Hadsereg egyik terroristáját.

Bár Sigenobu közvetlenül nem vett részt a támadásban, a bíróság bizonyítottnak látta, hogy ő állt mögötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik