Gazdaság

Parragh László bírálja az MNB-t, Orbánt megérti

Orbán Viktor / Facebook
Orbán Viktor / Facebook
Szerinte a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor pedig hazamehetnek. A különadókat, a rendeleti kormányzást szükségesnek, a katát és az iparűzési adót igazságtalannak tartja.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Népszavának azt mondja, aggódik az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai miatt. Szerinte az első negyedéves gazdasági adatok azért pozitívak, mert a járvány előtti időszakhoz viszonyítják, a háború jelentősen még nem befolyásolta azokat. Az ukrán menekültek a magyar munkaerőpiacnak kapóra jönnének. A többségük egyelőre továbbmegy, de nem lepné meg egy fordulat.

Az uniós szankciók, az olajembargó ügyében osztja a kormány álláspontját. Szerinte Orbán Viktor csak nevén nevezi a gyereket, Szlovákia, Ausztria, Svájc is ugyanezekkel a problémákkal küzd, csak „ők inkább az oldalkocsiban ülnek a motor mellett. Ugyanoda tartanak, csak ott kevésbé vág a szél”.

Árnyaltabban beszél az árstopról, ársapkáról. Szerinte állami eszközökkel megvalósítható bizonyos ársúlyozás a piacon, de a többletköltség így sem tűnik el, csak más termékre rakódik rá.

Hogy meddig kell fenntartani a hatósági árstopot és ársapkát nagyban függ az energia-beszerzési forrásoktól, a globális gazdasági és politikai helyzettől és a háború alakulásától.

Azt mondja, az árstop feltételei nem kőbe vésettek, módosíthatóak.  A kormánynak van mozgástere. Parragh László nem tartaná ördögtől valónak,

ha július elseje után egy módosított, de a piacba beavatkozó kormányzati intézkedést jelentenének be.

Sokkal nagyobb bajnak tartja az elszabadult inflációt, amelynek a megfékezése az összes gazdasági szereplőnek elemi érdeke. Bírálja jegybankot, amiért tagadta ennek kockázatát, majd kijelentette, hogy ezzel együtt kell élni. Szerinte az MNB-nek érdemi lépéseket kellene tennie az infláció ellen, nem tanácsokkal ellátni a kormányt.

Arra számít, hogy az inflációs nyomás még 2-3 évig velünk marad és először a reálgazdaságban generál béremelést, ami maga után húzza a közszférát is. A béremelésről azt mondja, a kormány feladata a különféle társadalmi csoportok kiegyensúlyozása, de ha a torta ugyanakkora, akkor csak a másik rovására kaphat egy csoport nagyobb szeletet.

Parragh László azt elismeri, a pénztárgép mindenkinek egyformán csörög, de úgy véli, vannak egyéb motivációk is, ami minden szakmában más. Ő például úgy tudja, hogy a tanároknak szabad a nyaruk és délután négykor elmehetnek haza, vége a munkájuknak. A tűzoltókat szerinte motiválhatja a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket. 

Kapcsolódó
A kamara elnöke nem árulja el a jövedelmét, mert irritáló lenne
Azt is elismerte, hogy felesége nem tőle függetlenül került a jegybank monetáris tanácsába, de megmagyarázza.

 

Szerinte a közoktatásnak addig kell változnia, amíg a munkaerőpiac változik, a kevés gyerek miatt szükségszerűen nagy a verseny az oktatási intézmények között, de a kamara tovább növelné a duális képzés arányát.

A kata és a hipa elavult

Az MKIK elnöke szerint kedvezményes adónemként túl népszerű  lett a kata, torzítja a piacot.

A kamara támogatná a kata megszüntetését és egy új adónem bevezetését a tanulságok levonásával.

Nagy tiltakozásra számít, de szerinte mindenkinek közös érdeke az igazságos közteherviselés.

Az átalakítás mellett szól az is, hogy jelenlegi formájában a nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátásokat sem teljeskörűen vehetik igénybe a katá-sok, ami rájuk és a társadalomra nézve is kockázatos.

Szerinte helyi iparűzési adó (hipa) is elavult, csak kezdetekben szolgálta a települések, az önkormányzatiság megerősödését, az adóbevétel elosztása már igazságtalan. A kormányt igazságosabb helyi adórendszer bevezetésére biztatják.

Az interjúban elárulja, Orbán Viktorral folyamatosan egyeztetnek. A régi és új miniszterekkel is szoros az együttműködés, szerinte a józan ész diktálja, hogy egyre inkább rendeleti úton irányítsa a gazdaságot és az országot a kormány. Úgy véli, lényeges, hogy gyorsan reagáljanak a válság eseményeire, ne vesszenek el a bürokrácia és a jogalkotás útvesztőiben.

Parragh László a különadókról azt mondja, azok válságban, időlegesen alkalmazott eszközök, amelyek az adott helyzetben extra nyereségre szert tevő vállalkozásokat érinthetik.

Most is akad, aki extra profitra tesz szert.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik