Foci

36 pontot vontak le Vanczákéktól

A Svájci Labdarúgó Szövetség vasszigort alkalmazott a magyar válogatott labdarúgó klubja ellen.

Mint ismert, a svájci együttest kizárták az Európa Ligából, mivel jogosulatlanul szerepeltetett játékosokat a sorozatban. A Sion jogi útra terelte a vitát, egy svájci bíróság pedig később úgy döntött, az  Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) vissza kell vennie Vanczákékat az EL-be. Az UEFA ezt nem tette meg, és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely a javára ítélt.

A nemzetközi szervezet, a FIFA két hete úgy határozott, hogy a Sion minden aktuális ellenfele 3-0-val kapja meg azt a 12 mérkőzést, amelyen jogosulatlanul igazolt játékos szerepelt, és január 13-ig adott haladékot a svájciaknak a helyzet rendezésére, máskülönben eltiltotta volna az ország csapatait a nemzetközi mérkőzésektől, így a Baselt a Bajnokok Ligájától. A kizárás veszélye miatt az SFV most behódolt a FIFA akaratának, igaz, a pontlevonás mellett nem “adta oda” az ellenfeleknek a 3-0-s meccseket, mondván: az szétzilálná a bajnokságot.

Az AFS-SFV pénteki tájékoztatása szerint a szövetség 36 pontot von le a Siontól, amely így a tabella harmadik helyéről az utolsó esik vissza és mínusz öt pontról kell folytatnia a bajnokságban. Az utolsó előtti Lausanne 11 pontnál tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik