Kultúra

Százötven meleg párból álló elit alakulat űzte ki a spártaiakat Thébaiból

Altes Museum / Wikimedia Commons
Altes Museum / Wikimedia Commons
A negyven éven át létező Szent Csapat sírját ma egy márvány oroszlán őrzi.

Az ókori Görögország egyik legfontosabb városállama, a fontos szárazföldi karavánutak csomópontjában lévő Thébai az i.e. 4. században előbb elszakadt Spártától, majd nagy elánnal vett részt az ellene alakult szövetségben.

Ennek a változásnak fontos részéért felelt a sereg elit alakulata, a Hierosz Lokosz, azaz a kiválasztott harcosokból álló Szent Csapat.

Az i.e. 378 körül született háromszáz fős csoportot

százötven meleg pár alkotta,

mivel Platón gondolatai – a filozófus szerint az ideális sereg „istentől ihletett barátokból”, azaz egymást szerető férfiakból áll – nyomán egy Pelopidasz nevű hadvezér úgy gondolta:

az egymást szerető felek sokkal hevesebben és összetartóbban harcolnak majd, mint a szimplán csak egymás mellé helyezett idegenek.

A csapat sikerei azonnal egyértelműek voltak: i. e. 375-ben Tegüránál egy legalább háromszor nagyobb spártai erőt győztek le, négy évvel később, Leuktránál pedig kulcsgyőzelmet arattak a spártaiak felett, megalapozva a városállam függetlenségét.

Altes Museum / Wikimedia Commons Akhilleusz bekötözi Patroklosz sebeit – kettejük viszonyát az ókor óta gyakran emlegetik szerelemként (Szosziasz alkotása, kb. Kr. e. 500–490)

A Hierosz Lokosz egyetlen vereségét a kharióneai csatában (i.e. 338) szenvedte el II. Philipposz makedón király és fia, a későbbi Nagy Sándor ellen: a Plutarkhosz által híressé tett történet szerint a harctéren II. Philipposz saját szemével látta a háromszáz, egymásra borulva fekvő holttestet, majd

sírva fakadt, hiszen tudta: épp az egykori szerelmesek fekszenek előtte.

Thébai négy évtizeddel később egy hat méter magas márványoroszlánt állított fel az egység temetkezési helye felett – ez azóta is ugyanott áll.

George I. Koronaios / Wikimedia Commons

A történetet számos feljegyzés mellett az oroszlán mellett végzek 1879-1880-as ásatások is megerősítik, bár akkor mindössze 254 csontvázat találtak – lehetséges tehát, hogy a csatában nem mindenki vett részt, vagy néhányan túlélték a véres ütközetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik