Kultúra

Meghalt az amerikai sorozatok sztárja, Marnie Schulenburg

Jim Spellman/WireImage
Jim Spellman/WireImage
Harminchét évesen vesztette el a harcot a mellrákkal szemben.

A tengerentúli televíziózás két fontos szappanoperája, az As the World Turns (1956-2010), illetve a One Life to Live (1968-2012) utolsó évadainak sztárja, a korábban Emmy-re is jelölt Marnie Schulenburg kedden, New Yorkban hunyt el – írja a Variety.

A mellrákkal évek óta harcoló színésznő férje, az Utódlás című HBO-sorozattal ismertté vált Zack Robidas a Facebok-on erősítette meg a hírt, majd köszönetet mondott a rajongók a diagnózis megszületése óta folyamatos támogatásának.

Úgy döntöttünk, hogy vakhittel győzzük le a diagnózist. Csak a jövőről beszéltünk, és csak előre tekintettünk. Nem tudom, hogy ez volt-e a helyes döntés, de csak erről tudtuk, hogyan kell csinálni

– írta.

A Rejtély (Fringe), a Manhattan Love Story, illetve a Sherlock és Watson néhány epizódjában is játszó Schulenberg utoljára a City on the Hill harmadik évadában tűnik majd fel – ez júliusban fog megjelenni a Showtime-on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik