A szocialista politikus pénteki, felindult hangvételű sajtótájékoztatóján közölte: a parlament és a Sándor-palota felelőssége is, hogy nincsenek olyan törvények, amelyek tiltják mások emlékének meggyalázását. Hangsúlyozta: ez vonatkozik a szocialista pártra is.
Török Zsolt emlékeztetett arra, hogy többször is kísérletet tettek a gyűlöletbeszéd büntethetővé tételére, valamint arra, hogy – az igazságszolgáltatás szabályait tiszteletben tartva – szigorúbban járjanak el a hatóságok a szélsőséges civilszervezetek bejegyzésénél.
Kiemelte: önmagában a törvényi szabályozás sem elég, valamennyi demokratikus erőnek össze kell fognia, hogy megakadályozza a szélsőségek újabb és újabb térnyerését.
Az MSZP felelőssége, hogy Magyarországon megnőtt a szélsőséges politikai csoportosulások támogatottsága – közölte Szijjártó Péter Török felvetésére reagálva. Szijjártó szerint a szélsőséges politikai erők megerősödésében a sikertelen és kudarcos kormányzásnak van felelőssége. Magyarországon nem ideológiai, hanem szociális, „elkeseredettségi” alapú támogatottsága van a szélsőségeknek – vélekedett.
Hangsúlyozta, hogy a szélsőséges politikai szervezetek visszaszorításának van egy nagyon jó receptje: a sikeres kormányzás, a szociális válság enyhítése, s Magyarország kilábalása a válságból.
„Az, hogy Török Zsolt és a szocialisták megriadtak, érthető, mert van egy éles verseny – egy MSZP-Jobbik meccs – a második helyért” – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: „az 56 százalékos éllovas mögött a 16 százalékért vetekedni biztosan izgalmas dolog lehet”.
