Belföld

Kibeszélő show-t tart júliusban az MSZP

Július 4-én, az Európa Parlamenti (EP) választások után egy hónappal tart pártértekezletet az MSZP. Több szocialista politikus szerint a pártértekezlet egyfajta "kibeszélő show" lesz.

Az április 5-i, az MSZP legutolsó, miniszterelnököt váltó kongresszusa előtt már elhangzott, hogy az EP-választást követően újabb, magas szintű pártösszejövetelt kell tartania a szocialistáknak. Bár a hivatalos meghívókat még nem postázták, az már eldőlt: nem kongresszust, hanem pártértekezletet tartanak.

A tervezett napirendről egyelőre annyit tudni, hogy a következő időszak politikai feladatait vázolják majd; személyi kérdésekről a rendezvény jellegéből adódóan nem lehet szó. Több szocialista politikus azt mondta az MTI-nek, hogy a pártértekezlet egyfajta “kibeszélő show” lesz, azaz a meghívottaknak lehetőségük lesz az elmúlt két kongresszus óta eltelt idő alatt történteket megvitatatni.

Az MSZP rövid időn belül két kongresszust is tartott: március 21-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette lemondását a kormányfői posztról; két héttel később pedig Bajnai Gordont helyette miniszterelnökké, Lendvai Ildikót pedig pártelnökké választották a küldöttek. Legutóbb egy éve, Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére tartott pártértekezletet az MSZP, amelyen az akkori pártelnök-miniszterelnök váratlanul bejelentette, hogy új egészségügyi miniszter kell Horváth Ágnes helyére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik