Tudomány

Méhet ültetne transznemű nőkbe egy indiai sebész

Egy indiai sebész méhet szeretne transznemű nőbe ültetni – írja az IFLScience. Hasonló beavatkozást eddig csak cisznemű, azaz a születési nemükkel azonosuló nőkön végeztek. Először 2014-ben jött világra olyan gyermek, akinek anyja ilyen operáción esett át. 2018-ban már olyan nő is szülni tudott, akinek eredetileg a Mayer-Rokitansky-Kuster-Hauser-szindróma miatt nem volt méhe.

Dr. Narendra Kausik, az Újdelhiben működő Olmce Transznemű Sebészeti Intézet vezetője szerint a tervezett átültetés hamarosan megvalósítható lesz, és kedvezően hat majd az érintett transz nők egészségére és boldogságára. Egy 2021-es tanulmány alapján a transz nők 90 százaléka szerint a méhbeültetés enyhíthetné szorongásos tüneteiket, és fokozhatná a nőiesség érzetét.

„Minden transznemű nő a lehető leginkább nő akar lenni” – mondta Kausik a The Mirrornak, hozzátéve, hogy ennek az anyaság is a része. Ehhez méhbeültetésre lesz szükség.

Az orvos szerint egyelőre nem tudni, hogy a beavatkozás pontosan mikor válik elérhetővé, de hamarosan megvalósítható lesz.

A csapat optimista a kérdéssel kapcsolatban.

Peter Dazeley / Getty Images

A donor egyaránt lehet elhunyt cisz nő vagy transznemű férfi. Egy 2019-es tanulmány alapján ezen lehetőségek közül a legbiztonságosabb a halott donorok méhének és hüvelyének átültetése lenne. A szerzők arra jutottak, hogy a számos anatómiai, hormonális, termékenységi és szülészeti megfontolás ellenére nincs elsöprő klinikai érv az ilyen típusú operáció ellen. A szakértők szerint további, állatokon elvégzett vizsgálatok kellenek annak megállapításához, hogy a recipiensek képesek lennének-e teherbe esni, illetve kihordani a gyermeket.

Meglepő lehet, de hasonló méhátültetéssel már közel száz éve is próbálkoztak. 1931-ben Lili Elbe, dán festő és transz nő esett át az operáción, aki a műtét miatt megfertőződött, három hónappal később pedig szívrohamban meghalt. Az ő alakja ihlette a 2015-ös, Eddie Redmayne főszereplésével készült, A dán lány című filmet, illetve az annak alapjául szolgáló regényt.

A montreali méhátültetési etikai kritériumokban részletes iránymutatások fogalmaznak meg az ilyen beavatkozásokra vonatkozóan. A dokumentum biztonsági okokból nem engedélyezi, hogy méhet kapjanak a transz nők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik