Gazdaság

Csaba László szerint az unió csak szívat minket

A közgazdász szerint az IMF/EU tárgyalások még nem a helyes mederben folynak.

A legfontosabb, hogy az IMF/EU tárgyalás pénzügyi tárgyalássá váljon, annak kellett volna lennie az első pillanattól kezdve – mondta az egyeztetésekkel összefüggésben a közgazdász.

“De hát tudjuk, hogy nem erről van szó, mondjuk, a Nemzeti Bank elnökének eskütétele és sok más kérdés az politikai kérdés” – jelentette ki a közgazdász az M1 reggeli műsorában.

Csaba László kifejtette: ezt a harmadik szereplő, az Európai Unió képviseli, illetve az Európai Bizottság. Szerinte a folyamat akkor válik pénzügyi tárgyalássá, amint az EB úgy dönt, hogy van neki elég gondja az európai válságkezeléssel, és – mint ahogy megfogalmazta – “nem szívat minket tovább”.

A közgazdász elmondta: az elmúlt hónapokban egyértelműen kiderült, hogy Magyarország nem azért kap pénzt, mert a valutaalap valamit jónak tart vagy mert az EB elfogadott bármilyen kormányzati tervet akár a létszámra, egészségügyre, honvédelemre, bármire vonatkozóan.

“Hanem mert nekünk viszonylag jók a mutatóink; negyedik éve többlet van a fizetési mérlegben, kint vagyunk a piacon, a többi ország mutatói romlottak, tehát a mi viszonylagos helyzetünk jelentősen javult” – magyarázta a szakember.

Csaba szerint még idén lehet megállapodás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik