Tudomány

A véltnél korábban érhetjük el a veszélyes fordulópontot

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szerint már közel 50 százalék az esélye annak, hogy a felmelegedés mértéke a 2026-ig tartó öt évben legalább átmenetileg meghaladja a 1,5 Celsius-fokot – írja az MTI. A viszonyítási alapot az iparosodás előtti állapotok jelentik.

A 2015-ös párizsi klímaegyezményben a világ országai célul tűzték ki, hogy jóval 2 Celsius-fok alatt, lehetőleg 1,5 Celsius-fokon tartják a globális átlaghőmérséklet emelkedését. Akkor még nulla százalék esélyt adtak a 1,5 Celsius-fokos küszöbérték gyors elérésére, azóta azonban évről évre nő a kockázat.

A WMO hétfő este közzétett friss jelentése alapján 93 százalék a valószínűsége annak, hogy 2022 és 2026 között legalább egy esztendő forróbb lesz az eddigi legmelegebb, 2016-os évnél.

Ugyanekkora az esélye annak is, hogy az előttünk álló öt év átlaghőmérséklete meghaladja a megelőző öt év (2017-2021) átlaghőmérsékletét. A WMO kiemelte, hogy a 2026-ig 50 százalékos eséllyel jósolt 1,5 Celsius-fokos emelkedés nem jelent tartós felmelegedést, a küszöbnek számító érték elérése után jöhetnek még hűvösebb esztendők.

Paul Souders / Getty Images

Az eddigi legmelegebb év 2016 volt, amikor a globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet. A WMO jelenlegi adatai alapján 2021 átlaghőmérséklete 1,11 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodást megelőző periódusét.

A következő globális klímakonferenciát novemberben tartják az egyiptomi Sarm es-Sejkben. Az üdülővárosba 30 ezer résztvevőt, köztük 120 állam- és kormányfőt várnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik