Élet-Stílus

Sydney van den Bosch mindkét mellét eltávolították

TV2
TV2
A dupla masztektómiára megelőző jelleggel volt szükség.

Sydney van den Bosch nemrég komoly műtéten esett át, ugyanis mindkét mellét eltávolíttatta. A júniusi Glamour magazinban beszél a témáról, melyben elmondja, korábban édesanyja mellrákkal küzdött, majd az orvos hívta fel a figyelmét arra, hogy a betegség örökölhető. Emiatt elvégeztek rajta egy speciális vizsgálatot, melyből kiderült, hogy örökölte a hajlamot, majd egy következő mammográfiás vizsgálat kimutatta, hogy kezdődő rosszindulatú daganat van az egyik mellében. Ekkor döntötte el, hogy mindkét mellét eltávolíttatja.

Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy mivel teszek jót: megnyílok és ezzel segítek másoknak, vagy homokba dugom a fejem és úgy csinálok, mintha semmi nem történt volna. A BRCA génmutáció nagyon ritka esetekben fordul elő, anyukámnak korábban mellrákja volt, végig néztem, min ment keresztül, hogyan győzi le a betegséget. Két éve volt egy nőgyógyászati műtétem, az orvos, aki nemcsak nőgyógyász, hanem onkológus is, pontosan ismerte anyukám történetét. Ő hívta fel a figyelmünket először, hogy a mellrák bizony örökölhető

A rendkívül hosszú és bonyolult beavatkozást egy olyan szakember végezte, aki egyben onkológus és rekonstrukciós plasztikai sebész is, így a kétoldali masztektómia után azonnal elvégezték nála a helyreállító műtétet is. Évekkel ezelőtt Angeline Jolie is a dupla masztektómia mellett döntött, hasonló okokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik