Sport

Dühkitörés a teniszpályán: a hálón átmászva reklamált, majd a közönséggel üvöltött a játékos

Eurosport
Eurosport

Denis Shapovalov máris elintézte magának, hogy a közönség végig ellene szurkoljon a római salakpályás tenisztornán. A kanadai játékos a hazaiak egyik indulója, Lorenzo Sonego ellen játszott, szettelőnyben volt, amikor aztán egy szerinte megnyert labdamenet során a vonalbíró, majd a székbíró is úgy ítélte meg, hogy széleset ütött második adogatásra.

Shapovalov ezzel annyira nem értett egyet, hogy szabályt szegve átmászott a hálón, amiért már komoly füttyöt kapott. Ezután a mérkőzés supervisorának is előadta a sérelmeit, majd kiüvöltött a közönségnek, hogy „pofa be”.

Nem ez az első látványos kirohanása, elég csak megemlíteni, amikor 2017-ben dühében beleütött a labdába, ami az akkori székbírót a szemén találta el, amiért kizárták a meccsből. Nemrég pedig azon akadt ki, hogy szerinte nem büntették meg időhúzásért Rafael Nadalt, majd azt kiabálta, „mind korruptak vagytok”.

Kapcsolódó
„Mind korruptak vagytok!” – meccs közben akadt ki Nadal ellenfele
A spanyol klasszis feszült mérkőzésen jutott be az Australian Open elődöntőjébe.

A tizenharmadik helyen kiemelt kanadai a dühkitörését követően második játszmában aztán már nem is nyert több játékot, de a meccset végül behúzta. Nikoloz Baszilasvili lesz majd az ellenfele a második körben.

Hogy némi pozitívumról is írjunk: márciusi visszatérése óta első győzelmét aratta a háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinka: a 37 esztendős klasszis több mint egyéves kihagyás és két lábműtét után kezdett el újra versenyezni – közben a világranglista 361. helyére csúszott vissza –, ám sem Marbellában, sem Monte-Carlóban nem nyert meccset. Az olasz fővárosban aztán hétfőn megtört a jég, és három szettben megverte a 17. helyen álló amerikai Reilly Opelkát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik