Gazdaság

Szijjártó: A következő évtized is a válságok kora lehet

Az elmúlt tizenkét évhez hasonlóan valószínűleg a következő évtized is a válságok kora lesz, azonban a kormány továbbra is kész megvédeni a nemzeti érdeket és az eddigi gazdasági eredményeket – közölte a tárca tájékoztatása szerint hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető az étrendkiegészítők gyártásával foglalkozó BioTech USA Kft. kapacitásbővítő szadai és dunakeszi beruházásának bejelentésén vett részt. A több mint száz országban jelen lévő vállalat fejlesztésének értéke 11,5 milliárd forint, amihez az állam 2,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve száz új munkahely létrehozását.

Beszédében kijelentette, hogy valószínűleg a következő tíz-tizenkét év sem lesz sokkal könnyebb, mint az elmúlt időszak, a válságok korára kell számítani az elkövetkezendő években is.

A feladat világos: továbbra is meg kell védeni az eddigi gazdasági eredményeket, a magyar emberek erőfeszítéseinek eredményeit, határozottan vissza kell utasítani a megszorításokra vonatkozó inspirációkat, továbbra is a családok és vállalkozások támogatásával kell válaszolni a nehézségekre, s továbbra is a nemzeti érdeket kell követni a döntéshozatal során mindenfajta nyomásgyakorlással szemben,

hangsúlyozta.

„A nemzeti érdeket ez a kormány nem fogja feladni, mint ahogyan most sem tesszük, amikor hazánk energiaellátásának biztonsága a tét” – tette hozzá, az orosz energiahordozók embargójával kapcsolatos javaslatokra utalva.

Szijjártó Péter kitért az áprilisi országgyűlési választásra is, amelyen szerinte történelmi jelentőségű eredmény született, mivel még soha egyetlen párt vagy pártszövetség sem kapott akkora támogatást Magyarországon, mint a Fidesz-KDNP.

Leszögezte: ennek nyomán a kormány folytatja eddigi gazdaságpolitikai stratégiáját, amely a munkát terhelő adók csökkentésére, a beruházások támogatására és a munkahelyteremtésre irányult az elmúlt tizenkét évben mindvégig, és amelynek köszönhetően 2021 a koronavírus-járvány ellenére is a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb éve lehetett.

A miniszter az új szeletgyártó üzem építése kapcsán rámutatott, hogy a fehérjekoncentrátumok kivitelének értéke egy év alatt 75 százalékkal, 2010 óta pedig 18 százalékkal nőtt, így Magyarország ezen a téren jelenleg a világranglista 19. helyén áll.

Tájékoztatása szerint a magyar élelmiszeripar termelési értéke tavaly 12 százalékkal bővült és elérte a 4500 milliárd forintot, a lendület pedig továbbra is kitart, ugyanis az idei év első két hónapjában 33 százalékos emelkedést regisztráltak.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik