Nagyvilág

Elkaptak két terroristát Izraelben

GIL COHEN-MAGEN / AFP
GIL COHEN-MAGEN / AFP

Az izraeli rendőrség vasárnap elfogott két palesztin férfit, akik még a hét második felében egy késes támadásban három embert megöltek, majd elmenekültek – írja az AP. Az eset az ortodox zsidók által lakott Eládban történt csütörtökön. A támadásban a három halálos áldozaton túl négyen megsebesültek.

A rendőrség, a katonaság és a belbiztonsági erők közös közleménye szerint a 19 és 20 éves palesztin támadókat egy kőbánya közelében fogták el Eladtól nem messze. A fiatal férfiak az Izrael által jogszerűtlenül megszállás alatt tartott ciszjordániából, Dzsenin városából származnak A legutóbbi izraeli erőszakhullám több palesztin elkövetője származik ebből a városból.

A csütörtöki késes támadás annak az erőszakhullámnak a része, amely az elmúlt hetekben kapott új lendületet Izraelben. Március óta öt támadásban legalább tizennyolc izraeli vesztette életét. Az erőszakhullámban szintén meghalt harminc palesztin. Utóbbiak közülük sokan ugyan támadások elkövetői voltak, de akadtak közöttük fegyvertelen civil áldozatok, közöttük nők is.

Az erőszak fellángolásának egyik oka, hogy a közelmúltban Jeruzsálemben összecsapott az izraeli rendőrség a palesztin tüntetőkkel azon a dombon, ahol az Al-Aksza mecset található, és amit zsidók Templomhegynek neveznek. A helyszín mind a zsidó, mind a muszlim vallásúak számára a legszentebb helyek egyikének számít.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök az eset kapcsán többek között arról beszélt, hogy Izraelben a „terrorizmus elleni háború új szakaszába lép”, ennek keretében polgári nemzetőrséget hoznak létre, amelyet olyan vészhelyzetekben vetnek majd be, mint amilyenek az országot az elmúlt hetekben sújtó támadások.

Az izraeli kormány fő célja az izraeli állampolgárok személyes biztonságának helyreállítása

– mondta a kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik