Csütörtök délelőtt derült ki, hogy ki lesz az idei X-Faktor tehetségkutató legújabb mentora. A szokásos ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti trió mellett idén Csobot Adél helyett egy hazánkban kevésbé ismert énekes, a kárpátaljai származású Herceg Erika szerepel majd. A bejelentés után rövidebben összefoglaltuk, mit kell tudni Hercegről, a csütörtök esti Fókuszban azonban riport is készült a munkásságáról.
Az interjúban elmesélte, hogy már 10 éve elhatározta, hogy jelentkezik az X-Faktor harmadik szériájába, viszont végül mégsem ment el a válogatóra, mert nem érezte magát elég magabiztosnak.
Fel is hívtak, meg is beszéltük, hogy feljövök Budapestre, azonban nem jöttem fel. Azt mondta a barátaimnak, hogy nem volt rá lehetőségem és elegendő pénzem, azonban ez nem volt igaz. Nagyon nem voltam magabiztos
– mondta, majd az is kiderül, hogy mentorként viszont már három éve hívták őt a tehetségkutatóba, ami most végül összejött.