Gazdaság

Pánik Németországban: akár 30 százalékkal is emelkedhet a sör ára

Felix Hörhager/picture alliance via Getty Images
Felix Hörhager/picture alliance via Getty Images

Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint, írja az MTI.

A költségek növekedése „minden elképzelést felülmúl, az árak az egekbe szöknek” – mondta Holger Eichele, a DBB ügyvezetője a Bildnek, külön részletezve, hogy az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni tavalyhoz képest.

„Ilyet még soha nem láttunk” – világított rá a helyzet komolyságára a szakember, majd kijelentette, hogy az óriási költségnyomás miatt az év végéig akár 30 százalékkal is emelkedhet a sör ára.

A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány. A nemzeti italok között számon tartott sör értékesítése a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben regisztrált 92,2 millió hektoliterről 2021-re 85,3 millió hektoliterre süllyedt. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról 7,553 milliárd euróra, az egy főre jutó éves fogyasztás pedig 99,7 literről 91,6 literre csökkent. A járvány előtt országszerte 1552 sörgyár, sörfőzde működött, számuk tavaly már csak 1512 volt.

A Bild összeállítása szerint egy sor más, alapvetőnek számító élelmiszer ára is jelentősen emelkedhet az idén Németországban. A tej 25 százalékkal drágulhat, a német családokban gyakran asztalra kerülő tésztához használt konzervparadicsom ára pedig az olaszországi alapanyaghiány miatt máris nagymértékben, az év eleje óta 18 százalékkal emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik