Élet-Stílus

Víz alatti világ, kristálytiszta strandok – íme Horvátország igazi vonzereje

Damir Zurub / CNTB
Damir Zurub / CNTB
Vízividámparkok, vadvízi evezés és búvárkodás – a lehetőségek határtalanok.

A legtöbben a tengerparti strandokat tartják Horvátország legnagyobb vonzerejének – ennek fényében nem is meglepő, hogy a délnyugati szomszédunkban tavaly közel száz hely viselhette a legjobb vízminőséget adó, legtisztább, illetve legbiztonságosabb vízparti helyeknek járó Kék Zászló-minősítést, a nyaralások során elérhető vizes élmények azonban távolról sem merülnek ki a parti pihenésben és napozásban. Körképünkben épp ezért olyan helyeket mutatunk be, amik között a nyugalomra és szépségekre vágyók, illetve az extrém sportokat kedvelő utazók is megtalálhatják a kedvenceiket.

Száguldó víztömeg

dronepicr / Wikimedia Commons

A Plitvicei-tavak, illetve a Krka Nemzeti Park Horvátország igazi természeti csodái, hiszen előbbinek teraszos, halakkal tömött tizenkét tava körül kilencven szebbnél szebb vízesést találunk, amiket a környezetükbe olvadó ösvényeken át érhetünk el, sőt, a tengernél töltött forró napokat itt megszakítva egy kicsit hűsölhetünk is.

A tengerparthoz közel fekvő, Skradinból egy rövid hajóúttal elérhető Krka ennél valamivel többet is kínál. A hét vízesés – köztük az Európa egyik legszebbjének tartott Skradinski buk – is itt található, de a közelben lévő vízimalmokat, illetve a Visovac szigetén a XV. század derekán született ferences kolostort is meglátogathatjuk, ami körül nyulak és pávák élnek.

Mate Hajny / Wikimedia Commons

A víz alatti világ

Türkizkék víz, érdekes állatok és hajóroncsok – ennél több nem is kellhet az igazi búvárnak, így a nemzetközi engedélyünk birtokában megszerzett helyi papír birtokában rengeteg helyen merülhetünk.

Ezek közül feltétlenül érdemes ellátogatni a sokszor az Adria Titanicjaként emlegetett SS Baron Gautsch Rovinjhoz közeli roncsához, ami 1914-ben, egy aknára futva került a hullámsírba. Lélegzetelállító szivacsokkal és korallokkal persze nem csak itt, a harminc-negyven méteres mélységben találkozhatunk, sőt, a kezdőket is fogadó Margarina-zátonyon (Susak-sziget) egy kanyont, hajóroncsot, illetve amforákat is láthatunk.

A pihenni érkező turistáknak persze a merülés elsajátítására is számtalan lehetősége nyílik: minden fontosabb településen működik búvárközpont, több helyen pedig a közös idegen nyelvet sem kell keresni, hiszen beszélnek magyarul.

A légzőkészülékes merülés a víz alatti világ megismerésének távol sem az egyetlen módja, hiszen a snorkelezéshez csak egy szemüvegre, illetve egy pipára van szükség.

A legjobb helyekre pedig akár egy egyszerű hajókirándulás során el lehet jutni: ilyen a Mamma Mia 2 forgatási helyszínéül szolgált varázslatos sziget Vis, aminek strandjai tökéletes célpontok ehhez.

A „fehér vizeken”

Michael Panse / Flickr

Kanyonok, szurdokok és gyors folyók – ezek az adrenalinra éhes nyaralók kedvenc célpontjai, akik különböző vízijárművekkel, egyedül, vagy csoportosan juthatnak le a gyors folyású zúgókon. A kevésbé embert próbáló helyszíneken egy felfújható gumicsónakkal, csoportosan, mindenféle előképzettség nélkül is le lehet ereszkedni, hiszen a kapitány, azaz a skipper mögött ülve családtagjainkkal, vagy barátainkkal együtt is biztonságosan juthatunk el a célig.

A legjobb helyszín erre a festői falvak közt folyó Cetina folyó, ami különböző szakaszain más és más sebességgel folyik az Adriai-tenger felé. Némi szerencsével tehát egy olyan túrát is elcsíphetünk, ami a szűk, sebes zúgók után egy lassú szakaszon ér véget, így a száz kilométer hosszan kanyargó folyó mindkét arcát megmutatja.

Csúszdák, medencék, játékok

Kisgyermekkel, vagy népes családdal utazva mindig lesz valaki, aki kalandokra vágyik, az extrém sportok azonban sokszor nem jöhetnek számításba: ilyenkor kitűnő ötlet egy vízividámpark meglátogatása – ilyen a világ legjobbjai közt emlegetett Istralandia, vagy a Sibenikhez közeli Solaris, ahol óriási medencéket, nyitott és fedett csúszdákat, jacuzzit, játszószobákat, hullámmedencéket és mindenféle vízieszközt megtalálunk. A legkisebb gyerekektől a nagyszülőket mindenkit szórakoztató helyek egész napos szórakozást nyújtanak, így az azúrkék tengervízben való pihenést egy napra biztosan a szórakozás váltja majd fel.

Istralandia / Wikimedia Commons

A fent említett helyek mellett a népszerű strandokhoz közeli, kisebb társaik is megérdemlik, hogy kipróbáljuk őket: ezek a Pulához közeli Fažanában, illetve a Kvarner-öbölben lévő Lošinj szigeten működnek.

Horvátország. Tele élettel.

Kristálytiszta tenger, pezsgő óvárosok, sokszínű természet, álomszép szállások. Foglald le tengerparti nyaralásod a Szallas.hu-n, és élvezd gondtalanul a nyári vakációt!

 

A cikk a Szallas.hu és a Horvát Idegenforgalmi Közösség támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik